Isten esőjét okolták a katasztrófáért

A Mal Zrt. vezetői szerint a hétfőihez hasonló eset soha nem történt, így arra nem is lehetett felkészülni. Bakonyi Zoltán igazgató biztos benne, hogy ők nem követtek el hibát. Mint mondták, az évente esedékes hatósági és a mindennapi belső ellenőrzések szerint is megfelelően működtek, ezért nem bocsátkoznak találgatásokba, hogy mi okozhatta a tragédiát, megvárják a szakértői vizsgálatok eredményét. Közvetlenül a katasztrófa után, hétfőn Bakonyi még azt mondta, hogy feltehetően a sok eső miatt nyílt meg a tározó gátja.

Orbán Viktor miniszterelnök kedden arról beszélt, hogy emberi mulasztás történhetett, és hangsúlyozta, hogy az eset büntetőjogi és anyagi felelősséget is ki fogják vizsgálni.

Isten esőjét okolták

A nyugat-virginiai Buffalo Creeknél 1972. február 26-án négy napig tartó esőzés után átszakadt a Pittston Bányatársaság egyik zagytározójának a gátja, ötszázezer köbméter szürkeiszap zúdult a közeli völgyben a bányászfalvakra. A helyenként kilenc méter magas áradat ötszáz házat sodort el, 125 ember életét vesztette, 1121-en megsebesültek, több mint négyezren vesztették el otthonukat. A cég vezetői az esőt okolták, arra hivatkoztak, hogy „Isten annyi vizet zúdított bele”, hogy a tározó képtelen volt megtartani, de több független vizsgálatban is arra jutottak, hogy a vállalat nem tartott be minden biztonsági előírást, és a bányászat hozzájárulhatott a katasztrófához.

A cég egyik vezetője sem kapott börtönbüntetést, Nyugat-Virginia állam pedig ugyan százmillió dollárra perelte a vállalatot az okozott kárért, a korábban is az államban hangsúlyos bányatársaságoknak kedvező Arch A. Moore kormányzó három nappal hivatali mandátuma lejárta előtt mindössze egymillió dollárról állapodott meg peren kívül a céggel. 625 túlélő ugyanakkor 64 millió dollárra beperelte a bányavállalatot, ebből végül peren kívüli megállapodásban 13,5 milliót kaptak 1974-ben.

Kidolgozták az uniós irányelveket

Az olaszországi Sevesóban a svájci Hoffmann–La Roche cég leányvállalata, az ICMESA vegyi üzem telephelyén 1976. június 10-én felrobbant egy reaktor, és tetraklór-dibenzo-para-dioxin (TCDD) került a levegőbe. A területről 637 embert evakuáltak, több száz ember bőrét marta ki az anyag, az anyagcserezavarok mellett megnövekedett a fejlődési rendellenességgel született gyerekek száma, a környezet is súlyosan károsodott.

A vizsgálat hét évig tartott, végül a bíróság az ICMESA öt vezetőjét 2,5–5 év börtönre ítélte, de a fellebbezések után csak kettőjüknek kellett leülniük az ítéletet. A tulajdonosok kétszáz embernek fizettek összesen kétszázmilliárd lírát (kb. százmillió forintot) kártérítést. A katasztrófa miatt vezették be az Európai Unióban a Seveso I. és a Seveso II. irányelveket, hogy megelőzzék a baleseteket a veszélyes anyagokkal, és enyhítsék az ilyen katasztrófák lehetséges következményeit.

A vállalat nem tiltakozott az ítélet ellen

Az Egyesült Államokban Tennessee Valley Authority (TVA) hulladékgyűjtő telepén 2008. december 22-én átszakadt egy gát. Annyi vízzel kevert hamu öntötte el a vidéket, amennyivel nyolcszáz úszómedencét meg lehetett volna tölteni. Nem sérült meg senki, de a zagy néhol csaknem kétméteres magasságban csapott le a közeli földekre, otthonokat tett tönkre, és bejutott a Tennessee mellékfolyóiba is. A keverék mérgező anyagokat, arzént, ólmot és szelént tartalmazott, valamint radioaktív krómot és báriumot is.

Az amerikai környezetvédelmi hivatal, az EPA először úgy becsülte, hogy négy-hat hétbe telik eltakarítani, ehhez képest fél évvel az eset után még csak a szennyeződés három százalékát sikerült eltüntetni. A tisztítás első fázisában a szennyeződésnek körülbelül hatvan százalékát távolították el, a munka befejezése három-négy évig elhúzódhat. A TVA-ra végül 2010 júniusában 11,5 millió dolláros bírságot szabtak ki a Tennesssee állami hatóságok az állam ivóvizeinek szennyezéséért és a hulladékkezelési törvények megsértéséért. A TVA szóvivője akkor csak annyit mondott, hogy számítottak a büntetésre, és nem emelnek kifogást ellene. 2009-ben a TVA belement, hogy befizessen negyvenmillió dollárt a károk enyhítésére létrehozott alapba.

Minden érintett cégnek fizetnie kellett

Olaszország történetének egyik legsúlyosabb katasztrófáját okozta, amikor 1985. július 19-én a Stava nevű hegyi falunál átszakadt a közeli bánya ülepítőmedencéinek gátja, és a sárlavina 90 km/h-s sebességgel lezúdult a völgybe. A sáros massza szinte mindent elpusztított, ami az útjába került, több mint hatvan ház megsemmisült, 268-an meghaltak, 435 ezer négyzetméteres területen mindent félméteres sár borított. A kárt 155 millió euróra becsülték.

A későbbi vizsgálatok megállapították, hogy a katasztrófát a gátrendszer – különösen az elsőként átszakadó felső tározó – instabilitása okozta. Több hibát is felfedeztek a tározó építésénél, és a meddőgátak állapotának ellenőrzését sem találták rendben. Tesero település vezetése még 1974-ben vizsgálatot kért, azonban a bányát akkor üzemeltető vállalat annak ellenére is megnyugtató eredményt hozott ki, hogy az egyik szakértő állítólag azt is csodának nevezte, hogy még akkor álltak a gátak.

A katasztrófa miatt indult büntetőper 1992 júniusában zárult le: tíz embert mondtak ki bűnösnek több rendbeli emberölésben és a katasztrófa előidézésében, köztük az először átszakadó tározó építéséért és karbantartásáért felelősöket, valamint a megfelelő ellenőrzéseket elmulasztó tisztviselőket. Végül egyikük sem kapott letöltendő börtönbüntetést. A károkat Trento autonóm tartománynak és azoknak a cégeknek kellett megtéríteniük, amelyek 1969 és 1985 között üzemeltették a gátrendszert, illetve szerepük volt a tározókat érintő döntésekben.

Huszonhat évig húzódott az ügy

Az indiai Bhopal városnál 1984. december 3-án az amerikai Union Carbide üzemének tartályából egy messziről ártalmatlannak tűnő fehér felhő, 42 tonna metil-izocianát (MIC) mérgező gáz került a szabadba. Háromezer ember fulladt meg a várost beborító gázfelhőben, több tízezren haltak meg a következő hónapokban, a katasztrófa miatt megbetegedett emberek száma meghaladta a százezret.

A vizsgálatok egyértelműen megállapították, hogy emberi mulasztás okozta a katasztrófát, azonban a vállalat szerint szabotázs történt, azt állították, hogy minden biztonsági intézkedést maradéktalanul betartottak, és később mindent megtettek a baleset hatásainak enyhítéséért. A Union Carbide a vállalat vezetőinek mentességéért cserébe 470 millió dollárt fizetett egy peren kívüli megállapodás keretében az indiai államnak. A legfelsőbb bíróság azonban megsemmisítette a mentességet, és emberölésért vádat emeltek a cég nyolc vezetője ellen, akik közül végül csak 2010. júniusában ítélték a még életben lévő hét vezetőt két év börtönre.

Senkinek sem kellett bíróság elé állnia

1966. október 21-én a walesi Aberfant elöntötte a közeli szénbánya meddőhányójáról lezúduló sárlavina. 116 gyermek és 28 felnőtt vesztette életét. A bányából megpróbálták riasztani a falut, de a kábeleket ellopták, így nem tudtak telefonálni. A későbbi vizsgálat szerint egyébként ez sem segített volna, olyan gyorsan érte el a falut az ár. A bánya vezetése arra hivatkozott, hogy a katasztrófát nem lehetett kivédeni, addig ismeretlen források áztatták át, lazították fel a meddőhányót, ezért indulhatott el a lavina, de a helyiek azt állították, hogy ők ismerték korábban ezeket a forrásokat, a bányának is tudnia kellett róluk, nem szabadott volna a meddőhányót odatelepíteni.

Az eset utáni hivatalos vizsgálat nem talált konkrét felelősöket, és bár megállapította, hogy az állami bányavállalat kilenc vezetőjének van bizonyos felelőssége, senkinek sem kellett bíróság elé állnia, senkit sem rúgtak ki, még csak le sem fokoztak. A bányát kötelezték, hogy fizessen gyermekenként ötszáz font kártérítést, de gyűjtés is indult, több mint másfél millió font gyűlt össze (ez ma körülbelül huszonegymillió fontnak felel meg). Az alapból máig támogatják a falut.

A kormányváltás is befolyásolhatta a vizsgálatot

A Massey Energy egyik vállalatának kentucky-i tározója 2000. október 11-én az alatta lévő szénbányára szakadt, ahonnan a fekete áradat elérte a közeli településeket. A katasztrófában viszonylag kevesen sérültek meg, azonban a környezeti kár óriási volt: huszonhétezer ember ivóvízkészlete szennyeződött, a Big Sandy River és mellékfolyói ötszáz kilométeres szakaszon szennyeződtek el, minden élet kipusztult bennük, az Ohio folyó is veszélybe került.

A szövetségi vizsgálatot végző szakember hiányosságokat fedezett fel, és azt is megállapította, hogy a tározó egyszer már megrepedt 1994-ben, ezért szerinte a vállalatnak tisztában kellett lennie vele, hogy elkerülhetetlen egy komolyabb gátszakadás. A cég vezetői ezt tagadták, az akkor hivatalba kerülő Bush-kormányzat pedig leállította a vizsgálatot. Végül egy washingtoni bíró az előirányzott kártérítési összeg tizedére, mindössze 5600 dollárra büntette a céget. A vállalat azonban állta a 46 millió dollárra becsült helyreállítási munkálatok költségeit, valamint több százezer dollárt fizetett ki a perelő lakosoknak.