Rudolf
2 °C
13 °C

Túl optimista volt a hibázó Obama

2010.10.06. 23:45
Az Obama-kormányzat túlságosan optimista volt azzal kapcsolatban, hogy a BP képes lesz úrrá lenni a Mexikói-öbölben áprilisban bekövetkezett fúróplatform-baleset következményein, állapította meg szerdán a katasztrófa okait vizsgáló bizottság.

Az amerikai elnök által felállított testület szerint a Fehér Ház megakadályozta, hogy közreadják az olajszennyezés mértékének a legrosszabb esetre vonatkozó kormányzati becsléseit, amelyek pedig gyorsabb cselekvésre késztethették volna mind az olajtársaságot, mind a hatóságokat.

A  bizottság jelentése kínos helyzetbe hozza a november 2-i félidős kongresszusi választásokra készülő demokratákat. A kormánypárt ugyanis a katasztrófával kapcsolatban mindig azt szerette volna kidomborítani, hogy az Obama adminisztráció sokkal hatékonyabban kezelte az öbölbeli baleset következményeit, mint a Bush-kormányzat a Katrina hurrikánét.

A testület megállapította, hogy a 11 halálos áldozattal járó robbanás utáni 10 napban az elhárításért felelős szervek túlzottan optimisták voltak. Noha gyorsan kiépült a következmények felszámolására felállított irányító struktúra, a szükséges források mozgósítása késedelmet szenvedett.

A bizottság jelentése szerint a Nemzeti Óceán és Atmoszféra Hivatal április végén-május elején nyilvánosságra akarta hozni a legborúlátóbb forgatókönyvre vonatkozó számításait - amelyek egybecsengtek a független szakértők adataival -, de a Fehér Ház illetékes osztálya ezt megakadályozta.