A Haitin dúló kolera átlépte az országhatárt

2010.11.17. 09:01
Már a Dominikai Köztársaságban is megjelent a kolera: az első fertőzött egy 32 éves Haitiről származó vendégmunkás, aki építkezéseken akart dolgozni a szomszéd országban.

A beteg férfit jelenleg kórházban ápolják, és karanténba helyezték a dominikai Higuey nevű városban. Több mint száz éve ez az első eset, hogy Dominikán kolerával találkoztak. A kormány megerősítette a határellenőrzéseket és egészségügyi vizsgálatot rendelt el minden Haitiről érkezőnek, hogy megállítsa a járvány átterjedését - adta hírül a BBC.

Utcakép Haiti fővárosában
Utcakép Haiti fővárosában

Haitin a kormány számításai szerint több mint ezer ember halt meg a járványban, ami egyre terjed. A kórházak a fővárosban, Port-au-Prince-ben, már nem győzik ellátni a várost elözönlő betegeket. Félnek, hogy a helyzet odáig fajulhat, hogy a szenvedők az utcán fognak kezelésre várakozni.

A járvány heves indulatokat szabadított el Haitin, az ország már amúgy is nehéz helyzetben volt a januári földrengés miatt, amely 230 000 ember életét követelte és tönkretette az ország infrastruktúráját.

Hétfőn két ember meghalt, mikor haiti tüntetők összecsaptak ENSZ-békefenntartókkal, akiket azzal vádolnak, hogy ők hozták be a járványt az országba. Kedden több kisebb összacsapás is volt az ország több városában. Rene Preval kormányfő arra kérte a haitiakat, hogy csillapodjanak le, mert az erőszak nem oldja meg az ország nehézségeit. A kormány szerint ismeretlen csoportok bujtogatják a kétségbeesett embereket a november 28-án esedékes választások előtt, hogy a kormány ellen hangolják őket. Az ENSZ tagadja, hogy felelős lenne a kolera elterjedéséért.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport