16:00, December 09.
Horvátország 2
Brazília 1
Education City Stadion Negyeddöntő
20:00, December 09. ÉLŐ
Hollandia 0
Argentína 1

Újabb észak-koreai atomrobbantást jósolnak

2010.11.18. 07:00
Észak-Korea újabb kísérleti atomrobbantásra készül, állítják japán kormányzati forrásokra hivatkozó lapok. Műholdfelvételek szerint nagy a készülődés a gyakorlótéren, úgy tűnik, hogy alagutat építenek.

Amerikai műholdas felvételekből ítélve Észak-Korea feltehetően egy újabb, immár harmadik föld alatti atomrobbantásra készül, jelentette a Kyodo japán hírügynökség.

Az amerikai katonai szakértőkre hivatkozó hírügynökség szerint a műholdas felvételeken haditechnikai eszközök gyakoribb mozgása figyelhető meg az ország északkeleti részén a nukleáris gyakorlótéren. Emellett nagy földrakás látható, ami arra utal, hogy alagutat építenek, és egy újabb atomrobbantásra készülnek.

A felvételeket október 27-én készítette a DigitalGlobe amerikai vállalat térképészeti műholdja.

A Nikkei című lap úgy tudja, a japán kormányt csütörtök hajnalban értesítették a történtekről. A japán kormány ezután az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával együtt informálódott. Kormányzati források szerint az észak-koreai szakértők egy olyan alagútnál folytatják az előkészítő munkálatokat, amelyet már használtak atomrobbantásra.

A kommunista állam 2003-ban felmondta az atomsorompó-szerződést, és azóta két kísérleti atomrobbantást hajtott végre 2006-ban és 2009-ben.



  • Hírek
  • Hírek