Gellért, Mercédesz
11 °C
22 °C

Bűnösnek mondták ki a szexbotrányban a volt izraeli elnököt

2010.12.30. 09:58 Módosítva: 2010.12.30. 11:01
Két rendben bűnösnek találta a tel-avivi körzeti bíróság Móse Kacav volt izraeli államfőt az ellene nemi erőszak és szexuális zaklatás miatt négy éve indított perben.

Móse Kacavot azzal vádolták, hogy megerőszakolta egyik munkatársnőjét, három másikat pedig szexuálisan zaklatott, amikor idegenforgalmi miniszter, majd államfő volt. Miután a sértettek beperelték, 2007 júniusában lemondott elnöki tisztségéről.

Móse Kacav az ítélet kihirdetése után - Tel Aviv, 2010 december 30.
Móse Kacav az ítélet kihirdetése után - Tel Aviv, 2010 december 30.

A botrány 2006 júliusában tört ki. Előbb Kacav azt állította, hogy egy volt munkatársnője meg akarta őt zsarolni. A nyomozás azonban ellene fordult, és végül az asszony, aki a kilencvenes években a titkárnője volt, nemi erőszak elkövetése miatt feljelentette Kacavot, aki ellen más sértettek is hasonló panaszt emeltek.

Kacav vádalkut kötött az ügyészséggel, ami ellen jogvédő csoportok tiltakoztak. Ezt a legfelsőbb bíróság 2008 februárjában jóváhagyta, azonban a volt államfő a felháborodás hatására - és ügyvédei tanácsára - elállt a vádalkutól. "Ez súlyos hiba volt", mondta a bíró a döntés felolvasásakor.

A büntetés mértékét később határozza meg a bíróság. Nemi erőszakért négytől tizenhat évig terjedő börtönt lehet kiszabni Izraelben. Kacav valószínűleg fellebbezni fog a döntés ellen, így az ügy a legfelsőbb bíróságon folytatódhat.

Az egykori államfő sápadtan és a "nem, nem" szavakat mormolva hallgatta végig a bírósági elnök, Georg Kara ítéletét.

Az iráni születésű Kacav családjával 1951-ben vándorolt Izraelbe. Huszonnégy éves korában ő volt az ország legfiatalabb polgármestere. A törvényhozás 2000-ben nagy meglepetésre őt választotta államfőnek a veterán politikus Simon Peresszel szemben. Posztjáról két héttel elnöki mandátumának lejárta előtt kényszerült lemondani. Peresz ezt követően lett államfő.