Külföldre menekült a tunéziai elnök

2011.01.14. 18:18
Zin el-Abidin ben Ali tunéziai elnök pénteken menesztette a kormányt és rendkívüli állapotot hirdetett ki az országban zajló tüntetések miatt, majd elmenekült az országból.

A helyi források szerint 23 év után megdölt 74 éves Zin el-Abidin ben Ali elnök hatalma. A Tuniszban zsajló tüntetések hatására az elnök elhagyta az országot, Máltára menekült.

Az ország irányítását a miniszterelnök vette át. Mohammed Gannusi tévéinterjúban jelentette be, hogy az elnök „átmenetileg” nem tudja ellátni feladatait, helyét ő veszi át. Külföldi elemzők szerint Gannusi puccsot hajtott végre, és pontosan azokkal az eszközökkel szerezte meg a hatalmat, mint ben Ali 1987-ben.

Mohammed Ghannouchi kormányfő, aki átvette a hatalmat

Pénteken délután lezárták az ország légterét, a hadsereg ellenőrzése alá vonta a tuniszi nemzetközi repülőteret.

Hat hónapon belül választásokat tartanak. Szombaton kormányalakítási tárgyalások kezdődnek.

Ben Ali, aki ellen a tüntetések irányulnak, korábban még azt közölte, hogy jelenlegi hivatali ideje lejárta után 2014-ben már nem indul az elnöki posztért.

A rendkívüli állapot elrendelése idején Tunisz belvárosában több ezer ember tüntetett. A megmozdulás helyszínéről lövések és könnygázgránátok pukkanása hallatszott. Szemtanúk arról számoltak be, hogy a rendőrök tüntetőket bántalmaztak. Egy francia fotóriportert fejen talált egy könnygázgránát.

Egészségügyi források és szemtanúk azt mondták, hogy a fővárosban és az ország északkeleti részén lévő Rasz Dzsebelben péntekre virradó éjszaka 12 tüntetőt öltek meg a rendfenntartó erők. Zin el-Abidin ben Ali csütörtökön megígérte, hogy a megmozdulások résztvevői ellen többé nem használnak éles lőszert. A tunéziai hatóságok hivatalosan 23 ember halálát ismerik el, de a párizsi székhelyű Nemzetközi Szövetség az Emberi Jogokért azt állítja, hogy az áldozatok száma legalább 66.

Több nagy utaztató, köztük a Thomas Cook utazási konszern megkezdte a turisták hazaszállítását Tunéziából, a tervezett utakat pedig lemondják. Egyes országok - például Németország, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok - eltanácsolják állampolgáraikat a tunéziai utazásoktól.

A magyar külügyminisztérium azt javasolja az utazóknak, hogy "a forrongás gócpontját jelentő" délnyugati régiót, nevezetesen Gafsa, Gabes, Kasserine kormányzóságot feltétlenül kerüljék el, s ha tüntetést vagy más nyilvános megmozdulást látnak, haladéktalanul hagyják el a helyszínt. Az ország más részeiben egyelőre viszonylagos nyugalom van, a helyzet azonban feszült - áll a közleményben.

A tunéziai zavargások nem érintik a magyar utazókat, egyetlen magyar szervezett turistacsoport sem tartózkodik Tunéziában, mivel nincs idegenforgalmi szezon - mondta Molnár Gabriella, a  Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke pénteken.

Molnár Gabriella tudomása szerint Tunéziában jelenleg mintegy 60 magyar állampolgár tartózkodik, zömükben olyanok, akik tartósan kinn élnek ebben az országban, azaz például oda mentek férjhez.



  • Hírek
  • Hírek