Fidel Castro szerint Líbia jelenleg az emberiség történetének legsúlyosabb bombázását szenvedi el. A szövetségesek pedig fasiszták.
A BBC monitoringszolgálata szerint a szíriai állami tévében Bassár el-Aszad melletti tüntetéseket közvetítenek az ország több városából. A Syrian Space Channel Damaszkuszból, Aleppóból, al-Haszakából, Himszből és Hamahból sugárzott képein a tüntetők azt skandálják: "Isten, Szíria és csakis Bassár".
A BBC tripoli tudósítója több, Kadhafihoz közeli forrással is beszélt, de egybehangzó véleményük szerint a líbiai vezető csak akkor mond le hatalmáról, ha kényszerítik erre. "Menekülési útvonalat csak akkor választana, ha másra már nem lenne lehetősége" - írta.
Nagy-Britannia volt líbiai nagykövete szerint katonai patthelyzet alakulhat ki, mert túl hosszúra nyúltak a felkelők utánpótlás-útvonalai. "Vicces lehet a tengerparton autózni, de amikor odaérnek a frontra, ott lőnek rájuk, és azzal kell szembesülniük, hogy fogytán a benzin és 450 kilométerre van az utánpótlás" - jellemezte a felkelők helyzetét, akik még mindig Bengáziból indítják támadásaikat, miközben a front már Szirt közelében van. Értékelése szerint emiatt tartósan is elakadhat a felkelők offenzívája. (BBC)
A brit Vöröskereszt becslései szerint legalább 350 ezren menekültek el az elmúlt másfél hónapban Líbiából Tunéziába és Egyiptomba. A menekültek közül mindössze háromezren líbiai állampolgárok. (BBC)
Miután Szirttől ötven kilométerre megállították a felkelők előretörését, Kadhafi csapatai visszafoglalták en-Naufalíja városát, jelentette szemtanúkra hivatkozva a Reuters és az AFP. A felkelők hétfőn már megközelítették Szirtet, Kadhafi szülővárosát, de a kormányhadsereg komoly tüzérségi támadást intézett ellenük, mire a felkelők - a beszámolók szerint fejvesztve - visszamenekültek Ben Dzsavad városába.
Az amerikai légierő három líbiai hajót, köztük a parti őrség egyik bárkáját bombázta Miszrata partjainál. A Reuters jelentése szerint a hajókról lőtték a várost. A támadásban egy hajó megsemmisült, a másik kettőt elhagyta a személyzete. (BBC)
Az Egyesült Államok kormánya Chris Stevenst küldi követnek a líbiai felkelőkhöz, írja az al-Dzsazíra. Stevens karrierdipolomata, korábban az Egyesült Államok tripoli követségének munkatársa volt.
Egyre több jel utal rá, hogy a líbiai külügyminiszter, Musza Kusza dezertált. Kusza hétfő este érkezett "magánlátogatásra" a szomszédos Tunéziába, ahonnan a jelentések szerint Olaszországba akar távozni. Elemzők szerint Kuszát a Nyugat tárgyalófélnek tekintheti, de kétséges, hogy a felkelők elfogadják-e partnernak. (Al-Dzsazíra)
Körübelül ezer, Tunéziából és Líbiából menekülő érkezett hajókkal Szicília és Lampedusa szigetére kedd reggel, jelentette az AFP az olasz bartiőrségre hivatkozva. Lampedusára az elmúlt hetekben húszezer menekült ékrezett.
Lakást és ajándékokat ígértek Kadhafi emberei Eman al-Obeidi anyjának, ha megcáfolja lánya történetét. Al-Obeidi hétfőn a Sky Newsnak adott interjújában számolt be arról, hogyan erőszakolta meg Kadhafi 15 katonája. A rezsim a történet kiszivárgása óta mindent megpróbált az ügyvédnő hiteltelenítésére, Musza Ibrahim, Kadhafi szóvivője például lekurvázta. (Al-Dzsazíra)
Élesen bírálta Barack Obamát Kentucky republikánus szenátora, Rand Paul. A republikánus párt libertárius szárnyához tartozó politikus szerint Obamának konzultálnia kellett volna a törvényhozással a katonai akció megindítása előtt. De azért is bírálta az elnököt, mert "állást foglalunk egy konfliktusban olyan emberek pártján, akikről semmit sem tudunk. Kicsodák a líbiai felkelők?" - kérdezte. Beszédében azt sugallta, hogy a felkelők között al-kaidások is lehetnek. (Al-Dzsazíra)
Egy, az AFP-nek nyilatkozó magas rangú szíriai kormányzati forrás szerint még ma lemond a szír kormány. Az új kabinet 24 órán belül alakulhat meg.
Moamer Kadhafi levelet írt a keddi londoni konferencia résztvevőinek. Levelében "a barbár akció" beszüntetését követelte, egyben népirtással vádolta a szövetségeseket. "Úgy tűnik, Európa és Amerika nem ismeri fel a barbár offenzívát, amely csak Hitler II. világháborús kampányához hasonlítható" - írta az AFP jelentése szerint.
A BBC azsdabíjai tudósítója szerint a szövetséges légierő bombák mellett propagandaanyagot is szór a kormányerők állásaira. A röplapokon arra szólítják a kormányhadsereg katonáit, hogy tagadják meg a parancsokat és térjenek vissza családjaikhoz. A hadszíntéren tapasztaltak alapján azonban sikertelennek tűnik a propaganda, a kormányerők kitartanak.
A hírek szerint a felkelők kormánya is delegációt küld a Líbia elleni katonai koalíció vezetőinek londoni tanácskozására. A BBC értesülései szerint a felkelők képviselői Hillary Clintonnal külön is tárgyalhatnak.
Az amerikai pénzügyminisztérium értékelése szerint a felkelők, mivel nem részei a líbiai kormánynak, szabadon értékesíthetik a területükön kitermelt olajat. Az ENSZ szankciói értékelésük szerint csak a líbiai kormányra vonatkoznak. (BBC)
A Líbia elleni légicsapásokat végrehajtó koalíció vezetői kedden Londonban tanácskoznak. A Lancaster House-ban magyar idő szerint délután háromkor kezdődő ülést William Hague brit külügyminiszter vezeti majd. A BBC értesülései szerint magyar idő szerint fél hétkor, sajtótájékoztatón ismertetik majd a megbeszélteket. A brit közszolgálati médium diplomáciai szakírója szerint a konferencia témája a líbiai légierő megbénítása utáni lépések lesznek, a hangsúly a katonai akcióról a diplomáciára helyeződhet át.
"Bizonyos országok, például Szaúd-Arábia és Egyiptom nem vállaltak vezető szerepet az elmúlt három évben. Mi ki akartuk fejezni magunkat, reméljük mások is követni fognak minket" - nyilatkozta az AP-nek a katari légierő vezérkari főnöke, Mubara al-Kajanin. Katar légiereje harmadát veti be a szövetségesek líbiai akciójában.
A Pentagon szóvivője, William Gortney tengernagy tagadta, hogy a szövetséges hadvezetés egyeztetne a célpontokról a líbiai felkelőkkel, de elismerte, hogy a felkelők hadereje a légicsapásokat kihasználva tört előre az elmúlt napokban. (BBC)
Nem célja a rezsimváltás az Egyesült Államok és a nemzetközi katonai közösség katonai beavatkozásának Líbiában, jelentette ki amerikai idő szerint hétfő este tartott beszédében Barack Obama amerikai elnök. A líbiai katonai akciót magyarázó beszéde szerint "hiba lenne, ha a rezsimváltást is célként jelölnénk meg". A katonai beavatkozás értékelése szerint "számolatlanul sok életet" mentett meg, akiket a "zsaronok" Kadhafi fenyegetett. "Azt bejelenthetem, hogy Kadhafi halálos előretörését megállítottuk" - mondta, majd bejelentette, hogy a további feladatok immár az amerikaiak szövetségeseire hárulnak.
Az al-Dzsazíra jelentése szerint a líbiai külügyminiszter "magánlátogatásra" érkezett a szomszédos Tunéziába.
Megállította a felkelők nyugati előrenyomulását Kadhafi hadserege. Az al-Dzsazíra hajnali beszámolója szerint a felkelők hadereje a sikertelen betörési kísérlet után Ben Dzsavadig vonult vissza Szirt, Kadhafi szülővárosa alól. A tapasztalatlan, képzetlen felkelők behatoltak ugyan Szirtbe, de Kadhafi csapatai a város lakóházaiból tüzet nyitottak rájuk, ők pedig csapdát vélve menekülőre fogták.
Az idáig fennakadások nélkül előrenyomuló felkelőket rakétákkal várták Kadhafi erői a líbiai vezető szülővárosánál, mindkét oldal erősítést küldött. Még a koalíciós légicsapások mellett is megszenvedhetnek a felkelők a Miszratához vezető utolsó bástya ostromával. Kedden londoni csúcstalálkozón dönthetnek a politikai rendezés folyamatáról, Szíriában az elnök reformokat hirdethet.
Az amerikai pénzügyminisztérium szerint értékesíthető a felkelők által uralt területről származó líbiai olaj, mivel arra nem vonatkoznak a Kadhafi rezsime ellen elrendelt szankciók. (AP)
Ahogy az már korábban kiszivárgott, az Egyesült Államok a NATO bekapcsolódásával párhuzamosan elkezdte kivonni tengeri erőit a Földközi-tengerről. Bill Gortney altengernagy bejelentette, hogy a USS Providence tengeralattjáró már elindult, más feladatot kapott. (BBC)
A líbiai állami tévé szerint a nemzetközi erők a Tripolitól 70 kilométerre lévő Szurman városát bombázták. A tévé szerint katonai és polgári célpontokat is találat ért, egy bőrgyár is megsérült. (BBC)
A líbiai hatóságok szerint Kadhafi március 17-ei kijelentéseit Bengáziról félrefordították. Az akkori hírek szerint azt mondta a lázadók által megszállt város lakóinak: Készüljenek fel a ma estére, megtalálunk mindenkit és nem mutatunk kegyelmet és könyörületet senki iránt. A hatóságok szerint azonban azt állítják, hogy a terroristáknak szólt a nyilatkozat.
A bengázi Átmeneti Nemzeti Tanács vezetője, Musztafa Abdul Dzsalil szerint Kadhafit bíróság elé kell állítani a bűnei miatt a felkelők győzelme után. A volt igazságügyi miniszter arról beszélt a France 2 tévében, hogy nagy szükségük van fegyverekre, mivel kénytelenek harcolni. (BBC)
Tripoli körzetét támadta a nemzetközi koalíció légiereje, a líbiai főváros keleti részében lévő magaslatra mért csapást - jelentette hétfő este az al-Dzsazíra és az al-Arabíja arab hírtévé.
Más források szerint a Tripolitól alig 30 kilométerre fekvő Tádzsúrában kilenc robbanás hallatszott hétfőn éjszaka.
A Jana líbiai állami hírügynökség szerint a Moammer Kadhafihoz hű erőket támadás érte "a nyugati agresszorok és gyarmatosítók" részéről a központi fekvésű Mezdánál és az északnyugati Garjánnál is. Mindkét körzetben líbiai légibázisok találhatóak. (MTI)