Gyula
8 °C
21 °C

1992 óta volt szükségállapot Algériában

2011.02.24. 21:10
Algériában hatályon kívül helyezték a 19 esztendeje érvényben lévő szükségállapotot. Az ellenzék egyik legfontosabb követelését teljesítette a Buteflika elnök.

Az 1992. február 9-én elrendelt intézkedés visszavonásáról szóló döntést a kormány kedden hozta nyilvánosságra, de az csak csütörtökön lépett életbe, miután megjelent a hivatalos közlönyben.

A szükségállapot lehetővé tette, hogy az állam messzemenően beavatkozzon a belpolitikai életbe.

Megszüntetése az egyik fő követelése volt a kormányellenes tüntetőknek, akik a tunéziai, egyiptomi és líbiai események hatására tiltakozó megmozdulásokat tartottak a rezsim és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen.

Hatalmát féltve Abdel-Azíz Buteflika elnök már a hónap elején kilátásba helyezte a követelés teljesítését.

A szükségállapot feloldása egybeesik William Burns amerikai külügyminiszter-helyettes kétnapos algíri látogatásával. Az algériai vezetéssel tartott tárgyalások a biztonság, gazdaság és külpolitika területén folytatandó együttműködésre is kiterjedtek - közölte Murad Medelci algériai külügyminiszter. A megbeszéléseken érintették a szomszédos országokban kialakult helyzetet is - tette hozzá, anélkül, hogy további részletekbe bocsátkozott volna. Burns találkozott az államfővel is. Az Egyesült Államok már üdvözölte és a demokratikus nyitás irányába tett első fontos lépésének nevezte az intézkedést.