Feltételeznünk kell, hogy nagyon ügyesek

Az amerikai hadseregre leselkedő veszélyekre hívta fel a figyelmet a védelmi miniszter és a vezérkari főnök. A fő kérdés: legyen-e légtérzár Líbiában, amit már az Arab Liga is fontolgat.

A líbiai felkelőket védő repüléstilalmi övezet létrehozásának líbiai terület elleni támadással kellene kezdődnie, figyelmeztetett kongresszusi meghallgatásán Robert Gates amerikai védelmi miniszter.

Gates ugyanakkor rámutatott, hogy ha Barack Obama elnök - mint az amerikai haderő főparancsnoka - elrendelné, hogy teremtsék meg a légi fedezetet a Kadhafi ellen harcoló erők számára, akkor a Pentagon képes lenne ennek végrehajtására.

A védelmi miniszter elmondta, hogy a támadás célja az észak-afrikai ország légvédelmének megsemmisítése lenne. Hangsúlyozta, hogy a nagy országban végrehajtandó nagy művelethez több repülőgépre lenne szükség, mint amennyit egyetlen repülőgép-hordozón van.

"Nevezzük nevén a dolgokat. A légtérzár egy Líbia elleni támadással kezdődik, amelynek során leromboljuk az ország légvédelmi rendszerét, ezután nyugodtan röpködhetünk, és nem kell aggódnunk amiatt, hogy a fiainkat lelövik" - fogalmazott Gates.

A védelmi miniszter emlékeztetett rá, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata nem adott felhatalmazást az erő alkalmazására.

Jelentős fenyegetés

Noha katonai szakértők szerint a líbiai légvédelem nem lehet különösebben erős, Mike Mullen, az amerikai egyesített vezérkar főnöke kijelentette: azt jelentős fenyegetésként kell felfogni.

"Amíg meg nem bizonyosodtunk az ellenkezőjéről, feltételeznünk kell, hogy nagyon ügyesek" - jelentette ki Mullen tengernagy, aki szerint az Egyesült Államoknak mindeddig nem sikerült hitelt érdemlő megerősítést szereznie azokkal a jelentésekkel kapcsolatban, amelyek szerint a líbiai légierő tüntetőkre vagy a felkelők hadseregére tüzelt volna.

A repüléstilalmi zóna létrehozása nem feltétlenül vetne véget a líbiai felkelők elleni szárazföldi támadásoknak.

"Az egyik legnagyobb aggályunk az, hogy Líbia káoszba süllyed, és egy gigászi Szomáliává válik" - jelentette ki Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.

Clinton egyebek mellett elmondta, hogy Irakban és Afganisztánban az al-Kaida terrorszervezet számos aktív tagja Kelet-Líbiából származik, amelyet most "Líbia szabad övezetének nevezünk".

Nem fogják ölbe tett kézzel nézni

Közben Amr Músza, az Arab Liga főtitkára Kairóban elmondta, az Arab Liga nem fogja ölbe tett kézzel nézni, hogy a "testvéri líbiai nép vérét ontják".

A lehetséges lépések egyike, hogy az Arab Liga az Afrikai Unióval együttműködve repüléstilalmi övezetet vezet be Líbiában, tette hozzá.

Az Arab Liga már felfüggesztette Líbia tagságát a szervezetben, tiltakozásul amiatt, hogy Kadhafi kemény megtorlást alkalmaz az uralma ellen fellázadt ellenzékiekkel szemben.

A líbiai kormányellenes tüntetések elleni fellépések halálos áldozatainak száma az Emberi Jogok Líbiai Ligájának közlése szerint elérte a hatezret, ebből csak Tripoliban háromezren vesztették életüket.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59