Gingrich indul az elnökségért

A republikánusok 1994-es kongresszusi sikereinek vezérfigurája az első fajsúlyos politikus, aki 2012-ben ringbe száll Obama ellen.

Az amerikai kongresszus képviselőházának egykori házelnöke csütörtökön hivatalos bejelentette, hogy készül a 2012-es amerikai elnökválasztásra. A republikánus Newt (Newton Leroy) Gingrich bejelentését már régóta várja az amerikai politikai élet. A politikus az utóbbi hetekben kitérő válaszokat adott arra a kérdésre, hogy indulni fog-e az elnöki székért.

A 67 éves politikus egy az alkalomra létrehozott weboldalon keresztül jelentette be, hogy megalapította az elnökválasztási esélyeit vizsgáló bizottságot. A bizottság megalapítása az első lépés, amelyet minden elnökjelöltnek meg kell tennie az Egyesült Államokban.

Gingrich a Republikánus Párt egyik legbefolyásosabb politikusa. A republikánusoknak 1994-ben, négy évtized után először az ő vezetésével sikerült többségbe jutniuk a képviselőházban a demokrata Bill Clinton elnöksége idején. A politikus társszerzője volt a Contract With America (Szerződés Amerikával) című republikánus kiáltványnak, mely megalapozta a párt 1994-es kongresszusi sikereit; az ötletet később más országok konzervatív pártjai is sikerrel alkalmazták.

Gingrich az első neves republikánus politikus, aki hivatalosan is bejelentette, hogy indul Barack Obama amerikai elnök ellen a 2012-es elnökválasztáson.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59