A felkelők visszaverték Kadhafi ostromát

A pénteki harcok folytatásaként a felkelők kezére került két fontos várost is megpróbáltak visszafoglalni Kadhafi katonái szombaton, azonban végül mindkét településen kitartottak a felkelők. Zavíjában ugyanakkor az élelmiszer- és gyógyszerhiány a várost ostromgyűrűbe vonó kormányerőknek kedvezhet, Rasz Lanufban azonban rendeznék soraikat a felkelők. A bengázi Nemzeti Líbiai Tanács mostantól hivatalosan is képviselné Líbiát.

Keményen ostromolták Kadhafi erői szombaton Zavíját, kétszer is tankokkal támadták meg a várost, azonban a pénteki harcok folytatásaként nem sikerült visszafoglalniuk a felkelők kezére került, olajlétesítményeik miatt is kulcsfontosságú városokat Líbiában.

Zavíját kétszer is megostromolták a Kadhafihoz hű katonák, miután a reggeli támadást visszaverték a felkelők, a líbiai vezető délutánra utánpótlást küldött. A tüzérségi támadással megtámogatott tankoszlopok a főtér felé minden házra lőttek, azonban végül a korábban zsákmányolt tankokkal a felkelők állták a rohamot. Estére Kadhafi katonái váratlanul visszavonultak. Előfordulhat, hogy a körbevett város kiéheztetésére játszanak, ugyanis helyszíni források szerint fogytán az élelmiszer és a gyógyszer is a településen. Legalább harminc, de akár hetven áldozata is lehet a zavíjai összecsapásoknak.

A pénteki nap egyik legfontosabb helyszíne volt Rasz Lanuf kikötőváros, ahol heves harcok zajlottak. A végül a felkelők kezére került várost szombaton vadászgépekkel és harci helikopterekkel próbálták megtörni a kormányerők, azonban végül a felkelőknek két helikoptert és egy vadászgépet is sikerült lelőniük légvédelmi fegyvereikkel. A városnál kulcsfontosságú volt a helyi lakosok átállása a felkelők mellé, enélkül áthatolhatatlan akadályba ütközhetnek a Kadhafi-ellenesek Szirtében.

Ha az ellenállók meg tudják szervezni magukat Rasz Lanufban, a következő célpont ugyanis Kadhafi szülővárosa, Szirte lehet. Ha ez a tengerparti város is elesik, akkor szabad lehet az út Tripoliig. Szirte Kadhafi egyik legfontosabb bástyája, azonban napközben már egymás ellen fordultak a helyi törzsek tagjai, húsz katonát kivégeztek, amiért nem voltak hajlandók Rasz Lanuf ellen vonulni. A hírek szerint nemcsak Rasz Lanufból, hanem a másik irányból, Beni Validból is ezrek indultak Szirte felé, ezért a város hamarosan akár az összecsapások központja is lehet.

Az elmúlt napok eseményei ugyanakkor azt is előrevetítik, hogy akár hetekig, sőt, hónapokig is elhúzódhatnak a harcok, mert egyik fél sincs akkora túlerőben, hogy végső csapást mérjen a másikra.  Az ellenállók természetesen lényegesen kevésbé felfegyverzettek, de a mostani helyzetben már nincs döntő fölénye Kadhafinak sem.

A bengáziban felállt átmeneti kormány, a Nemzeti Líbiai Tanács szombaton bejelentette, hogy mostantól az ország egyetlen hivatalos képviseletének tartja magát, és a volt igazságügyi miniszter által vezetett harminctagú testület több tagját, köztük a katonai főparancsnokot és a kvázi külügyminiszterüket is megnevezték. A Kadhafi-rezsim viszont hivatalos levelet küldött az ENSZ Biztonsági Tanácsának, amelyben követelik, hogy a BT függessze fel a Kadhafi és a hozzá közeli személyek elleni büntető intézkedéseket, amíg ki nem vizsgálják, hogy pontosan mi történt Líbiában.

A harminctagú Nemzeti Líbiai Tanács elnöke, korábbi igazságügy miniszter

Bár az utóbbi napokban zajlottak békés tüntetések Szaúd-Arábiában, úgy tűnik, a vezetés megelégelte a dolgot. A belügyminiszter bejelentette, minden tüntetést betiltanak, a mégis megrendezett demonstrációkat pedig a biztonsági erők minden eszközzel fel fogják oszlatni. Több ezer siíta tüntető tiltakozott élőláncot formálva a bahreini főváros, Manama körül, míg Ománban nagyjából kétszázan tüntettek a fővárosban, Muszkatban reformokat követelve. A szultán leváltotta két fontos miniszterét, de nem valószínű, hogy a tüntetők ezzel beérnék.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59