Kacsahajó-baleset: a túlélők nem perelnek

2011.03.08. 10:15 Módosítva: 2011.03.08. 10:17
A tavaly július 7-én Philadelphiában történt hajóbaleset magyar túlélői peren kívül megegyeznek, az elhunyt fiatalok családjai azonban perelnek, írja a Kisalföld.

A Győr-Moson-Sopron megyei napilap szerint az ügyben érintett családok kártérítési ajánlatot kaptak az uszályhajót és a kétéltű vízibuszt üzemeltető cégektől.

Mentés a baleset után
Mentés a baleset után

Mike László, a túlélők családjait képviselő szülő elmondta, hogy tizenkét család elfogadta az ajánlatot. A konkrét összegről nem nyilatkozott, csak annyit jegyzett meg, hogy az összeg által megtérül a túlélők családjainak anyagi kára, és kárpótlást adhatnak gyerekeiknek.

Az elhunyt fiatalok családjai a kártérítési ajánlatot nem fogadják el, ők a peres utat választják.

A 13 fős magyar diákcsoport és két kísérőtanár a Delaware folyón egy kétéltű vízibuszon utazott, amelynek egy uszály ütközött. A vízbe került utasok közül egy 16 éves lány és egy 20 éves fiú a vízbe fulladt. Mindketten a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium diákjai voltak.

Ilyen volt a kacsahajő
Ilyen volt a kacsahajő

Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság hétfőn eddig nem ismert részleteket hozott nyilvánosságra a kacsahajó balesetéről. Kiderült, hogy a turistahajó hiába figyelmeztette a felé haladó uszályt arra, hogy nem tudnak mozdulni. Az utasoknak csak tíz másodpercük volt a menekülésre.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport