Tizenöt évi börtönre ítélték Kubában a felforgatással vádolt amerikait
Az ügyben eljáró bíróság egy héttel korábban már bűnösnek mondta ki a 61 éves amerikai férfit. Gross az ítélet szerint az Egyesült Államok által finanszírozott olyan "felforgató" programnak dolgozott, amelynek célja a kubai kommunista vezetés megdöntése lett volna. Az ügy komolyan megterhelheti az amúgy is rossz kubai-amerikai kapcsolatokat, egyúttal fényt deríthet az Egyesült Államok kubai tevékenységének egyes részleteire.
Gross egy alvállalkozó közbeiktatásával az amerikai kormány külföldi segélyszervezete, a USAID "demokráciaépítő" programjában dolgozott. A kubai hatóságok szerint számítógépeket, mobiltelefonokat és más modern, műholdas kommunikációs eszközöket osztogatott a szigetországban az ellenzék képviselői között, amivel Washington régi célját, a havannai kormány megdöntését szolgálta.
Védői ugyanakkor azt állították, hogy Gross a kubai zsidó közösséget látta el internetes kapcsolattal, és semmilyen bűncselekményt nem követett el. Az utóbbiak azonban tagadták, hogy bármi közük lenne hozzá. Egyes megfigyelők abban reménykedtek, hogy politikai megoldással végződhet az ügy, és a 2009 decembere óta előzetes letartóztatásban lévő férfi hazatérhet.
Egy washingtoni kongresszusi szakértő nemrég úgy nyilatkozott, hogy a USAID alvállalkozója, a Development Associates International (DAI) a Bush-kormányzattól kapott megbízatást és fedezetet kubai programjára – a rendszerváltás előmozdítására –, de önállóan működik, amióta Barack Obama az elnök. "Sem a külügyminisztérium, sem a USAID nem tudja, hogy kik ezek, és mit csinálnak az amerikai kormány nevében, az amerikai adófizetők pénzén" – mondta.
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, IX. kerület Máriássy utca 81.
- Alapterület 59 m2 Szobák 2+1 db Vételár 57,99 M Ft
Rovataink a Facebookon