Hét magyart keresnek még Japánban

Egy öttagú családot, és további két embert keres még a tokiói magyar követség. Egyikük sem a földrengés sújtotta térségben él, de egyelőre nem tudnak velük kapcsolatot létesíteni.

Hét magyart keres jelenleg a tokiói magyar követség Japánban - közölte Pataki Eszter, a Külügyminisztérium sajtó főosztályának vezetője. Délután még azt mondták, hogy megvan minden magyar egy család kívételével.

Egy öttagú családról és további két emberről van szó - mondta Pataki Eszter a tokiói nagykövettől, Bohár Ernőtől kapott információra hivatkozva. Hangsúlyozta, a hét magyar állampolgár nem a pénteki földrengés sújtotta térségben tartózkodik. Azokkal a magyarokkal, köztük diákokkal, akik a természeti csapás sújtotta területen élnek, sikerült kapcsolatot teremteni.

Egyedül a Mijagi prefektúrában valószínűleg meghaladja a tízezret a pénteki, 9-es fokozatúra módosított erejű földrengés, illetve az utána következő szökőár halálos áldozatainak a száma - közölte vasárnap a helyi rendőrség parancsnoka. Takeucsi Naoto úgy fogalmazott, hogy "a halálos áldozatok száma szinte bizonyosan tízezer fölé fog emelkedni" a földrengés sújtotta Mijagi prefektúrában. A hivatalos adatok az ország egész területére vonatkoztatva eddig háromezer halottról vagy eltűnt emberről szóltak.

A magyar külügyminisztérium továbbra is azt javasolja, hogy a helyzet általános normalizálódásáig a magyar állampolgárok csak a feltétlenül indokolt esetben utazzanak a szigetországba.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59