Több tízezren tüntettek Bejrútban

Több tízezer ember tüntetett vasárnap Bejrútban a Hezbollah síita szervezet ellen, egyben megemlékezve a szír erők libanoni kivonulását kikényszerítő Cédrusos Forradalom hatodik évfordulójáról.

A megmozdulást Szaad Haríri ügyvezető miniszterelnök hirdette meg, akinek kormányát a Hezbollah buktatta meg január elején - sokak szerint fegyveres fenyegetéssel. Haríri beszédében a Hezbollahot fegyverei átadására, állami felügyelet alá helyezésére szólította fel, leszögezve: elfogadhatatlan, hogy fegyverekkel szálljanak szembe a nép demokratikus akaratával.

A nyugat által támogatott kormányt egyébként azért buktatta meg a Hezbollah, mert a politikus nem volt hajlandó beszüntetni Libanon együttműködését azzal a különleges törvényszékkel, amely apja, Rafík Haríri 2005-ös meggyilkolásának ügyében nyomozott.

A hágai testület még mindig nem hozta nyilvánosságra vádiratát, de a szakértők szerint az a Hezbollah egyes tagjait felelősnek mondja majd ki a merényletért. A Hezbollah tagadja, hogy bármilyen szerepet játszott volna a gyilkosságban.

Rafík Haríri 2005-ös megölése hatalmas tömegtüntetéseket váltott ki Libanonban, s ez a Cédrusos Forradalom arra kényszerítette a szíriai vezetést, hogy 30 évi gyámság után kivonja csapatait az országból.

A Szíria és Irán támogatását élvező Hezbollah azonban továbbra is állam maradt az államban: Libanon síita lakosságára támaszkodva gyakorlatilag ez a szervezet ellenőrzi az ország déli részét, s több fegyverrel rendelkezik, mint a hivatalos hadsereg.

A Hezbollah arra hivatkozik, azért van szükség a fegyverekre, hogy megvédje Libanont egy esetleges izraeli támadástól. Izrael és a Hezbollah 2006-ban 34 napos háborút vívott egymással.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59