Az indiai haditengerészet 61 kalózt fogott el

Az indiai haditengerészet elfogott 61 feltételezett szomáliai kalózt és megmentett 13 halászt, miután tűzharcot vívtak a tengeri rablók egyik anyahajójával az Arab-tengeren - közölte az indiai hadsereg egyik szóvivője.

„Összesen 74 embert vettek őrizetbe, akik közül 61-en feltehetően szomáliai kalózok" - mondta a szóvivő. Az eset szombat éjjel történt, nagyjából 1100 kilométerre a nyugat-indiai partoktól.

A mozambiki zászló alatt hajózó kalózjármű fedélzetén 13, korábban fogságba ejtett halász is tartózkodott, amikor a hajó tűzpárbajba keveredett a haditengerészet egységeivel.

Az anyahajóként használt halászhajót még tavaly decemberben rabolták el a kalózok, és a fedélzetén szolgáló halászokat azóta fogságban tartották.

India már a múlt hónapban figyelmeztetett, hogy az ország délnyugati partszakaszán megnövekedett a szomáliaiak jelenléte, akik már az afrikai vizeken kívül is választanak célpontokat.

Az indiai haditengerészet januárban elfogott 15 feltételezett kalózt, akik több vádpont - közte gyilkossági kísérlet - miatt állnak bíróság elé Indiában.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59