Alkotmányellenes volt a lengyel hadiállapot

Alkotmányellenes volt a hadiállapot bevezetése Lengyelországban 1981-ben - mondta ki szerdán a lengyel alkotmánybíróság.

Az ítélet megnyitja az utat a hadiállapot idején hozott bírói ítéletek megfellebbezése előtt. Újratárgyalhatók lesznek az olyan állítólagos bűncselekmények, mint a munkahelytől való távolmaradásban megtestesülő dezertálás, a kijárási tilalom be nem tartása vagy a bejegyzett lakóhely engedély nélküli elhagyása.

Lech Walesa

A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete adatai szerint 170 ezer embert ítéltek el a hadiállapot idején hatályos jog alapján.

A hadiállapotot 1981. december 13-ra virradó éjszaka vezették be a szocialista rendszer elleni tömegmozgalom felszámolásának szándékával.

A titkosszolgálat mintegy háromezer ellenzéki személyiséget, köztük a Szolidaritás szakszervezet csaknem valamennyi vezetőjét letartóztatta és internálta, élükön Lech Walesával, a Szolidaritás alapítójával.

Katonai egységeket vezényeltek az ország városaiba, cenzúrázták a telefonbeszélgetéseket és a postai küldeményeket. Egy időre betiltották szinte az összes napilapot, csupán a Lengyel Egyesült Munkáspárt lapja, a Trybuna Ludu és a hadsereg újságja, a Zolnierz Wolnosci jelenhetett meg.

Varsó 1981

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59