Cseh menedékjogot kért a volt elnökjelölt

Csehországba menekült Alesz Mihalevics fehérorosz ellenzéki vezető, aki a decemberi elnökválasztásokon a 16 éve hatalmon lévő Alekszandr Lukasenko államfő egyik kihívója volt. Mihalevics menedékjogért folyamodott, és valószínűleg megkapja azt - jelentette pénteken a Pravo című cseh napilap Karel Schwarzenberg cseh külügyminisztert idézve.

Mihalevics felesége szerdán számolt be arról, hogy férje - miután a titkosrendőrség bevonta az útlevelét - újabb őrizetbe vételtől tartva külföldre, "biztonságos helyre" menekült a hatóságok elől. "Kapcsolatban vagyunk, és azt írta nekem, hogy rendben mennek a dolgai, biztonságos helyen van, de azt nem mondja meg, hol" - közölte Milana Mihalevics.

"Mihalevics vízumot kért, amelyet megkapott. A belügyminisztériumtól kapott információ szerint menedékjogot is kért. Személyesen ismerem Mihalevicset. Meggyőződésem, hogy Csehország hagyományaihoz híven megadja neki a menedékjogot. Mihalevics úr azonos értékeket vall velünk, és nagyra becsülöm a bátorságát" - mondta Schwarzenberg.

Mihalevicset több politikus társával együtt december 19-én, egy ellenzéki tüntetést követően vették őrizetbe. Két hónapig tartották fogva, és elmondása szerint ez idő alatt kínzásoknak - többek között alvásmegvonásnak, fizikai bántalmazásnak - vetették alá, így kényszerítve ki, hogy működjön együtt a hatóságokkal.

A december 19-én megrendezett választáson Lukasenkót a szavazatok 80 százalékával választották újra államfővé, az ellenzék szerint csalással. Már a választás estéjén hatalmas tiltakozó tömeg gyűlt össze Minszk központjában, de a karhatalom brutálisan szétverte a megmozdulást. A nyugati hatalmak azóta több szankciót is életbe léptettek a fehérorosz vezetés ellen.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59