Kényes a helyzet a Fukisima atomerőműben

2011.03.21. 15:26
Tíz napja sújtott le Japánra a hatalmas földrengést követő cunami. Az ország romokban, a hatóságok kétségbeesetten küzdenek, hogy a megsérült atomreaktorból ne kerüljön radioaktivitás a légkörbe. Összefoglaló az emberfeletti küzdelemről és a kárvallottak százezreiről.

Jelentős előrelépéseket tettek a japán alakulatok a 10 napja megsérült fukusimai atomerőmű stabilizálására. A hűtés nélkül maradt blokkok helyzete azonban még most is bizonytalan. Ha a munkálatok a tervek szerint haladnak, akkor sikerülhet elkerülni, hogy nagy mennyiségű radiokatív anyag kerüljön a környezetbe.

A túlhevülés ellen küzdenek

Folyamatosan felbukkannak olyan jelek is, hogy a hatóságok koránt sem uralják a helyzetet. Hétfő reggel a hármas blokk kezdett füstölni eddig ismeretlen okból, úgyhogy vissza kellett vonni a feszített tempóban dolgozó munkásokat. A füst később itt alábbhagyott, majd megjelent a kettes reaktor felett.

Evakuálták a személyzetet hétfőn a  Fukusima-1 atomerőműből, miután a 3-as reaktorból szürke füst kezdett felszállni
Evakuálták a személyzetet hétfőn a Fukusima-1 atomerőműből, miután a 3-as reaktorból szürke füst kezdett felszállni

A fő feladat jelenleg az, hogy helyreállítsák a megsérült erőmű hűtőrendszerét, amely nélkül a fűtőelemek túlhevülnek, megolvadnak, és veszélyes mennyiségű radioaktivitást juttatnak a légkörbe.

A japán szakemberek a hat reaktorból háromba juttatták el eddig az áramot, ez azonban még nem jelent győzelmet. Az elkövetkező napokban derül ki, hogy azt használni is tudják-e valamire. Be tudják-e indítani a hűtőrendszert és a légtisztítókat, amelyek megakadályozzák, hogy radioaktív szennyeződés kerüljön a levegőbe.

Mindeközben emberfeletti munkával tengervíz befecskendezésével hűtik az erőműveket. Csak a 3-as reaktorra, amely igen veszélyes plutónium-uránium keveréket tartalmaz, 3700 tonna vizet locsoltak csütörtök óta. A fűtőelemek hőmérséklete hétvégén rövid idieg nőtt, de most már ugyanúgy 100 fok alatt van, mint az 5-ös és 6-os blokkban. Ez utóbbiakban dízelgenerátorok is segítik a hűtést.

Sugárterhelés

A nehezen gépesíthető, leginkább emberi erővel végezhető munkákat hátráltatja, hogy a cunami által megrongált, a hidrogénrobbanások miatt súlyos sérüléseket szenvedett erőmű környéken magas a sugárzás. Bár a hatóságok hangsúlyozzák, hogy a szint még a veszélyes határérték alatt van, egy, a múlt heti robbanásban megsérült munkás 150 millisievert sugárdózist kapott.

A nemzetközi foglalkozási dóziskorlát 20 milliSievert/év 5 évre átlagolva: 5 év alatt 100 milliSievert érhet egy dolgozót úgy, hogy a dózis egyik évben se haladja meg az 50 milliSievertet. A baleset elhárítása miatt egy kiválasztott dolgozói csoportra a dóziskorlátot Japánban megemelték, évi 250 milliSievertre.

Fertőzött élelmiszerek jelentek meg

A helyzet nemcsak az erőmű környezetében, hanem egész Japánban feszült. A piacon feltűntek a sugárszennyezett élelmiszerek: spenótban és tejben mértek eddig jelentősebb szennyezést. A sugárzás növekedése még a 220 kilométerre található Tokió csapvízben is mérhető volt. Igaz, a hatóságok azt állították, hogy a dózis mértéke az egészségügyi határérték alatt maradt.

A tajvani hatóságok is jelezték, hogy sugárzást mértek a japánból érkezett élelmiszerekben. A BBC zenekarának hangszerei pedig megszólaltatták a londoni reptér riasztóit, pedig a csoport 350 kilométerre buszozott el a helyszíntől. Hétfőn érkezett a helyszínre a WHO szakértőcsapata, hogy vizsgálja az élelmiszerek fertőzöttségét.

A kormány mindenkit kiköltöztetett az erőmű 20 kilométeres körzetéből, a 20-30 kilométeres körzetben lakókat pedig figyelmeztette, hogy ne hagyják el lakóhelyüket.

Újabb halottak minden nap

Japánnak nemcsak az erőművekkel, hanem humanitárius katasztrófával is meg kell küzdene. Hivatalosan eddig 8450 halottja van a földrengést követő cunaminak, és 12 931-en tűntek el. A rendőrség becslése szerint ugyanakkor a halottak száma 18 ezer is lehet.

A lakosság sztoikus nyugalommal, és fegyelmezetten viseli a csapásokat, az elemzők azonban rámutattak: ez csak a felszín. A nyugalom a japánok közösségi beállítottságának köszönhetően egy ideig még fenntartható, de nincs kizárva, hogy ha a helyzet a közeljövőben nem rendeződik, pánik lesz úrrá az országon.

Még jelenleg is naponta bukkannak újabb halottakra a romok alatt és a tengerben. Amit nehezen ellensúlyoznak az olyan hírek, mint hogy kilenc nap után élve mentettek ki egy kisfiút és 80 éves nagymamáját a romok alól. A csodás menekülés titka, hogy a két túlélő az összeomló ház konyhájában rekedt, és elérték a hűtőszekrényt.

Az országban jelenleg 35 ezren élnek menekülttáborokban, félmillióan maradtak fedél nélkül és 900 ezer háztartásban nincs víz. Az ország jelentős részén pedig ellátási nehézségek vannak.

Öt év alatt állhatnak talpra

Japánt gazdaságilag is súlyosan érintette a természeti katasztrófa. A Világbank becslése szerint akár öt évig is eltarthat a helyreállítás Japánban a március 11-i földrengés és szökőár után, a károk nagysága pedig 235 milliárd dollárra rúg.

Hétfőn kiadott értékelésében a nemzetközi pénzintézet rámutatott, hogy a károk nagysága a japán bruttó össztermék 4 százalékénak felel meg, és a katasztrófa az idei gazdasági növekedést 0,5 százalékponttal csökkenti. Különböző becslések szerint a károk mértéke 123 és 235 milliárd dollár között mozoghat, a biztosítóknak pedig 14 és 33 milliárd dollár közötti összeget kell kifizetniük a károsultaknak.

Összességében optimizmusra ad okot, hogy a fukusimai erőműben csökken a sugárzás mértéke. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség illetékese szerint: "a helyzet javult az utóbbi 24 órában, de továbbra is nagyon komoly."

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport