A levegőben már a NATO-val néz szembe Kadhafi

Egy NATO-döntés és egy lelőtt líbiai vadászgép voltak a csütörtöki nap főszereplői. Közben Szíriában is egyre durvább a helyzet. Csütörtöki összefoglaló.

Se vezér, se cél a líbiai akcióban, írtuk a hét elején, ez pedig csütörtökre legalább felerészben megváltozott - miután sikerült megegyezni a vonakodó tagállamokkal, elsősorban a törökökkel, Anders Fogh Rassmussen NATO-főtitkár bejelentette, a szervezet átveszi a vezetést a repüléstilalmi övezet megvalósításában. A főtitkár szerint a mandátumuk ennyire szól, nem többre, illetve ezen keresztül a civilek védelmére.

A döntés azt is jelenti, ténylegesen kettválhat az akció irányítása katonai és politikai szálra. A katonai részért a NATO felel, a politikaiért pedig egy alkalmi szövetség NATO-tagok és nem NATO-tagok (köztük arab országok) részvételével.

A csütörtöki nap főszereplője egy lelőtt gép líbiai vadászgép volt, vagyis láthattuk a gyakorlatban, mit jelent a repüléstilalmi övezet. A líbiai gépet Miszrátánál lőtte le egy francia vadászgép, miután az leszállt a bázisra.

Miszráta továbbra is a leginkább elkeseredett harcok helyszíne a lázadók és a kadhafisták között. Itt a szövetségesek sem segíthetnek, mert Kadhafi erői bent vannak a városban, azt pedig biztosan nem fogják bombázni. A város lakói már esővizet isznak, áram szinte már egyáltalán nincs. A lázadók közben egyre közelednek Azsdabíja város felé is.

Véres események zajlottak Szíriában. Daraa városban szabadult el a pokol, egyes hírek szerint akár száz tüntető is meghalhatott, amikor a biztonsági erők lecsaptak rájuk. Már ma is húszezren tüntettek, pénteken azonban még ennél is nagyobb utcai demonstrációk jöhetnek a brutalitás hatására. A szíriai helyzetről bővebben ebben a cikkben olvashat.

Bassár el-Aszad megelőzendő a nagyobb bajt, be is jelentette, hogy felfüggeszthetik a szükségállapotot és jöhetnek politikai reformok is. Hasonló a helyzet Jemenben, ahol Szaleh elnök mondta azt, békésen távozna a hatalomból. Mindkét országban erősen kétséges, hogy a tüntetőkkel szembeni fellépés után elég lesz-e ennyi a vezetők részéről. A pénteki nap újabb fordulópontot hozhat. Ahogy azt már idén többször is láthattuk, a pénteki ima utáni tüntetések általában legkeményebbek.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59