Kretschmann történelmet írhat

Winfried Kretschmann
A 62 éves Winfried Kretschmann a vasárnapi baden-württembergi választások eredményeként a szövetségi köztársaság történetének első zöld tartományi miniszterelnöke lehet.

A délnyugati tartományban ugyan a konzervatív CDU maradt a legerősebb párt, de ennek ellenére 58 éves kormányzás után kiszorult a hatalomból. Baden-Württembergben a Zöldek és a szociáldemokraták alakíthatnak új kormányt, mégpedig ebben az erősorrendben.

Joschka Fischer egykori  pártja ugyanis Németország gazdaságilag legfejlettebb tartományában a szociáldemokratákénál több szavazatot szerzett. Noha az új kormányfő személyéről még nem született döntés, szakértők csaknem bizonyosnak veszik, hogy egy német tartománynak Kretschmann személyében első ízben zöld kormányfője lesz.

A Kretschmannt ismerők szerint ha már így alakultak a dolgok, a Zöldek a baden-württembergi miniszterelnöki tisztség betöltésére alkalmasabb személyt nem is találhattak volna. A politikus – aki már az 5 évvel ezelőtti választások során is a párt tartományi szervezetét vezette – rendkívül népszerű helyben.

Már csak azért is, mert nem is "tipikus zöld",  erősen vallásos katolikus és igen konzervatívnak számít. Legyen szó akár öltözködéséről, akár viselkedéséről, akár nyilatkozatairól, inkább a konzervatívok szellemiségét idézi fel. Mindez nem jelenti azt, hogy a volt biológia és kémia tanár, aki szívesen foglalkozik a filozófiával, nem lenne kedvelt és elismert saját pártjában. Sőt a krónikák szerint a stuttgarti parlament korábbi  konzervatív kormánypárti soraiban is odafigyeltek akkor, amikor az elmúlt években Kretschmann emelkedett szólásra. Józan érvelését, elvi elkötelezettségét, felkészültségét és nyitottságát még politikai ellenfelei is tisztelték.

Winfried Kretschmann a környezetvédelmet zászlajára tűző párt első generációjához tartozott, és pártja küldötteként először 1980-ban lett a stuttgarti parlament ellenzéki képviselője. A 2006-os tartományi választások nyomán egyik szorgalmazója volt a kereszténydemokraták és a Zöldek esetleges koalíciójának,  a konzervatívok néhány vezetője azonban akkor megtorpedózta a rendkívülinek ígérkező politikai házasságot.

Szerény, minden irányú együttműködésre kész politikus, aki azt hirdeti, hogy meg kell hallgatni az embereket. Egyik példaképe a tartomány korábbi neves konzervatív politikusa, Erwin Teufel, akihez hasonlóan vallja, hogy elsősorban  tartományával szemben elkötelezett, azután jön pártja, és végül számít csak saját személye. Elkötelezett híve a környezetvédelemnek, az atomenergiáról való lemondásnak és ellenezte a CDU sok vihart kavart Stuttgart 21 elnevezésű megaprojektjét, a főpályaudvar csillagászati összegeket felemésztő átépítését, ugyanakkor azt vallja, hogy minderről az embereket kell megkérdezni. "Ősrégi" baden-württembergiként ismeri a tartomány minden szegletét, működését, és "hobbija" az oktatás.

Német politikai és gazdasági körökben kíváncsian várják, hogy a Zöldek - immár kormányzati pozícióban – a konzervatívok eddigi hagyományos fellegvárában mire viszik majd. Winfried Kretschmannak mindebben kulcsszerepe lehet, s szakértők szerint személye alkalmas a "történelmi" kísérletre.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59