A Kremlbe akart hajtani, hogy beszéljen Medvegyevvel

Egy asszony két gyermekével egy autóval megpróbált bejutni a Kreml területére, és találkozót követelt Dmitrij Medvegyev elnökkel, de hosszas tárgyalások után sikerült megnyugtatni és rábeszélni, hogy jelentkezzen az elnöki adminisztráció fogadóóráján.

Oleszja Rugyenko a Borovickaja torony kapujához hajtott fel: az orosz vezetők ezen a kapun át hajtanak be a Kreml területére.

A rendőrség szerint a nő 1978-ban született, Brjanszk környékén él, és autójában nyolcéves lánya és hatéves fia is vele volt.

A nő három hónapja a Vörös térre hajtott be kocsival, és ugyancsak találkozót követelt az elnökkel. Mint mondta, azt akarta elérni, hogy lakást és anyagi támogatást adjanak neki, ellenkező esetben azzal fenyegetőzött, hogy megöli a gyermekeit.

Januárban egy Toyotát, ezúttal egy Volkswagent használt. A Vörös térre a közlekedési szabályok súlyos megsértésével be lehet ugyan hajtani, ha a rendőrök éppen nem figyelnek oda, de a Borovickaja tornyot szigorúan őrzik, és még gyalog sem igen lehet megközelíteni.

Rugyenkóhoz nem tudtak hozzáférni, mert lezárta a kocsi ajtait. Ezért a Kreml parancsnoka és az elnöki adminisztráció egy képviselője tárgyalt vele, és amikor sikerült meggyőzni, útjára engedték, hogy menjen gyermekeivel szállodába, jelentette az Interfax hírügynökség azzal a kiegészítéssel, hogy ez utóbbi hírt hivatalosan nem erősítették meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59