Hortenzia, Gergő
8 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Ha bukik Száleh, magával ránthatja Jement is

2011.03.30. 10:05
Sok ezer halott van már a 65 éves Ali Abdullah Száleh 31 éves uralma mögött, de az évszázadokon át széttagolt országot függetlenségében megőrizni és egyben tartani más nemigen képes. Pályáját katonaként kezdte, Észak-Jemen elnökeként folytatta, majd ő lett a nagy országegyesítő.

A forrongó arab világon belül is Jemenben alakult ki az egyik legsúlyosabb helyzet, ahol éppen Hoszni Mubarak elnök bukásának napján kezdődtek a tüntetések az 1978-ban hatalomra került Ali Abdullah Száleh rezsimje ellen.

000 Nic544020

Száleh februárban a tüntetések hatására belement abba, hogy 2013-ban nem jelölteti magát újra elnöknek, egy hete már azt mondta, hogy a 2012 januárjában esedékes parlamenti választásokig vezeti Jement, mert tudni akarja, ki követi őt.

Száleh saját távozására vonatkozó kijelentéseit nem érdemes túlságosan komolyan venni. 2002-ben például, hatalomra jutásának 24. évfordulóján, az USA-val szövetségben végzett terrorellenes harc tetőpontján például azt mondta, hogy esze ágában sincs jelöltetni magát a 2006-os elnökválasztáson, találjanak inkább a pártok, az ellenzékiek is, ambiciózus, fiatal elnökjelölteket. Végül persze, ahogy az ilyenkor lenni szokott, Száleh „engedett a jemeni nép nyomásának”, és bejelentette, mégis indul a választáson.

A még mindig csak 65 éves Szálehnél – az aktív, nem királyi állam- és kormányfők közül – egyedül a Kamerunt 1975 óta irányító Paul Biya és az 1969-ben hatalomra került líbiai Moamer Kadhafi uralkodik régebben.

Egy északi befolyásos törzsből származó Száleh katonatisztként nézte végig a zűrzavaros, polgárháborús hatvanas évek végén, hogy, hasonlóan az azt megelőző évszázadokhoz, csak álom marad a jemeni egyesülés. Nagy-Britannia hiába adta fel Dél-Jement, a terület nem egyesülhetett az ottomán birodalom 1918-as összedőlésével függetlenné vált Jemeni Arab Köztársasággal, mivel délen kikiáltotta függetlenségét a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság.

A népi Jemen, azaz Dél-Jemen a Szovjetunió és Kína között ingadozó szocialista ország lett, vagyis hol a Szovjetunió, hol Kína csapolta az ország olajkészleteit, a szabad falfelületekre Marx, Engels, Lenin képmását és vörös csillagot pingáltak, az Ikarus rendszeresen szállított távolsági és városi buszokat, dél-jemeni mérnök-, gyógyszerész- és orvostanhallgatók tanultak magyar egyetemeken, és így tovább.

000 Par6171138

Száleh csillaga 1977-ben ragyogott föl, amikor törzsi vezetők katonai kormányzót faragtak belőle. Egy év múlva a hivatalban lévő észak-jemeni elnök dél-jemeni követet fogadott, aki egy aktatáskával érkezett, hogy tolmácsolja a déli elnök békeüzenetét. A táskában elrejtett időzített pokolgép felrobbant és Ahmad al-Hasmi életét vesztette. (Véletlen egybeesés, hogy a déli elnök Szalim Ali Rubai három nappal később halt meg Ádenben.)

Ebben az időben cseppet sem volt szokatlan, hogy az észak-jemeni elnökök erőszakos halált halnak, így senki sem jósolt hosszú életet Ali Abdullah Szálehnek, aki elnökségének első tizenkét évét a két Jemen egyesülésének szentelte, ezzel 1990-ben, 44 évesen, az egyesülés megvalósulásának évében megalkotta élete fő művét.

Az egyesülés különben már a britek 1967-es kivonulása, majd a népi Jemen 1970-es megalapítása óta napirenden volt, 1972-ben például a három éve hatalmon lévő Kadhafi kis híján elkönyvelte első nagy nemzetközi sikerét, amikor Tripoliban a szembenálló két Jemen vezetői megegyeztek az egyesítésben, végül felrúgták a megállapodást.

A sikerhez persze kevés volt Száleh szívóssága, kompromisszumkézsége, kellett hozzá a Szovjetunió összeomlása, valamint a dél-jemeni–szaúd-arábiai határt a hetvenes évektől vitató Rijád engedékenysége.

Ahogy azt várni lehetett, az igazi nehézségek csak az egyesülés után következtek.

1994-ben legalább hétezer halottat követelő polgárháború robbant ki észak és dél között, miután Száleh megszegte a déllel kötött egyezséget, és a parlamenti választás után koalíciót kötött egy iszlamista párttal. Száleh az arab világban is elszigetelődött, pedig 1978-ban még szaúdi segítséggel jutott hatalomra, és a nagy testvér végig jóindulattal viseltetett iránta. (Bár határviták a mai napig vannak a két ország között.) 1994-ben egyedül Katar állt ki az agresszor Száleh mellett, aki rommá lőtte a déli fővárost, Ádent.

1998-ban és 2005-ben még a magas olajár miatt voltak jelentős, több száz halálos áldozattal járó zavargások, de az akkori felkelők politikai jelszavakat nemigen hangoztattak, inkább fosztogattak, és az árak csökkentését követelték. De ekkor már a világ vezető nyugati hatalmainak és az arab országoknak nem különösebben fájt a jemeni zavargás – és a mostani, 2011-es zavargásokban életüket vesztettek miatt sem vádolják túl hangosan Szálehet –, mivel páriaállamból a nyugat egyik legfontosabb terrorellenes térségbeli szövetségese lett.

Száleh 1994-es elszigetelődésének jelentős előzménye volt, hogy 1990-ben, miután Irak megszállta Kuvaitot, Jemen az arab csúcsértekezleten egyedüliként a Szaddám Huszeint elítélő határozat ellen szavazott.

Innen és az 1994-es polgárháborúból kellett visszajönnie Szálehnek – és visszajött. Segítségére volt ebben Amerika terrorellenes háborúja, még jóval a 2001. szeptember 11-i amerikai merényletek előtt.

2000 októberében Aden kikötőjében egy öngyilkos merénylő robbanóanyaggal megrakott csónakot kormányzott az amerikai haditengerészet Cole rombolóhajójába. A hajó kis híján elsüllyedt, a merényletben 17 amerikai tengerész meghalt, harminc megsérült.

Jemenben hajsza indult a terroristák után, Száleh mindenben alávetette magát az amerikaiak akaratának. Ha Száleh kicsit is akadékoskodott volna, akkor Amerika ugyanúgy megszállja az országot a szeptember 11-e utáni hisztériában, és szárazföldi hajtóvadászatot indít a terroristák után, mint tette később azt Afganisztánban.

De minek is akadékoskodott volna Száleh? A szélsőségesek az ő hatalmát, és az ország olajtól remélt gazdagságát is veszélyeztették.

A Wikileaks szerint olyan eset is előfordult, amikor titokban az amerikaiak bombázták a szélsőségeseket, miközben – az amerikaiakkal kötött megállapodás értelmében – Száleh magára vállalta az akciót.

Nem véletlen, hogy Száleh a 2009-ben leköszönt Bush elnök kedvenc térségbeli szövetségese lett, magával vitte a G8-ak 2004-es csúcstalálkozójára, szerepeltette a Párbeszéd a demokráciáért nevet viselő rendezvényen, fogadta a Fehér Házban, folyamatosan kapta – és bizonyára kapja – az amerikai katonai segítséget.

Szálehet mindennek lehet nevezni, csak demokratának nem, de az USA-nak és Szaúd-Arábiának nem érdeke, hogy egy bizonytalan jövővel kecsegtető utód vegye át a hatalmat, aki alatt az ország nehezen megközelíthető, hegyes vidékein ezrével táborozó szélsőségesek előbújnának rejtekeikből. És ennek fényében lehet, hogy a 2002-es lemondása visszavonásának hátterében nem a hiúsága, hanem az amerikai érdekek álltak.

Ezért mondta azt Száleh néhány nappal ezelőtt, hogy úgy akar visszavonulni, hogy tudni akarja, ki jön utána. A mai Jemen, bármennyire is ingatag lábakon áll, mégiscsak az ő műve. És nem biztos, hogy a 24 milliós országban van-e valaki rajta kívül, aki képes lenne az ország egyben tartására és függetlenségének megőrzésére.