Slota a szlovák parlament felé köpött

Állítólag már nem szlovák a pozsonyi parlament, ezért Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke hívei előtt köpött egyet az épület felé.

A szlovák parlamentben szerdán megkezdődött a kisebbségi nyelvek hivatalos használatát szabályozó törvény módosításának vitája.

A Híd-Most párt által kidolgozott javaslat egyebek között szorgalmazza, hogy a kisebbségi nyelvhasználati küszöböt az eddigi húsz százalékról tizenöt százalékra csökkentsék, azaz a településeken a kisebbségi lakosság arányának elég csak a tizenöt százalékot elérnie ahhoz, hogy a hivatalos érintkezésekben használhassák az adott kisebbség nyelvét.

A nacionalista politikus felszólalásában élesen bírálta a javaslatot, majd néhány párthívével együtt kiment a parlament épülete elé. "A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa már nem szlovák. Pfuj!" - jelentette ki Slota, majd a törvényhozás épülete felé fordulva köpött egyet.

"A koalíciós pártok a Híd magyar párt szolgái, és teljesítik minden követelését, amely lépésről lépésre megfoszt minket önállóságunktól, államiságunktól és déli országrészeinket Magyarországhoz ragasztja. Itt az ideje, hogy megállítsuk ezt az ördögi szalámitaktikát" - fejtette ki a parlamentben Slota.

Nem felejtette el megismételni korábbi kijelentését sem, miszerint a magyarok apró, görbelábú lovakon Ázsiából jöttek Európába, ahol nincs mit keresniük. "Ennek a törvénynek a módosításáról folyó vita Szlovákia és a szlovákok megszégyenítése" - állította a politikus.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59