Elfoglalták a kakaókikötőt az elefántcsontparti felkelők

Kulcsfontosságú győzelmet arattak Elefántcsontparton a megválasztott elnök Alassane Ouattara csapatai, elfoglalták a legnagyobb kakaókikötőt. San Pedro ellenőrzésével ővék lehet az ország fő exportcikkjének bevételei, és megnyiltak az utánpótlási útvonalak is.

Csütörtökön komoly katonai sikert értek el a decemberi választásokon megválasztott elnök, Alassane Ouattara csapatai Elefántcsontparton, elfoglalták az ország legfontosabb kikötőjét, San Pedrót, jelentette a BBC. San Pedro a kakaókereskedelem központja, a kakaó pedig Elefántcsontpart fő jövedelemforrása. A kikötő elfoglalása egyben azt is jelenti, hogy ezután a megválasztott elnök hívei ellenőrizhetik az ország legfőbb bevételi forrását és finanszírozhatják harcukat a választásokon elbukott, de hatalmától megválni képtelen Laurent Gbagbo ellen.

Gbagbo hadserege az újabb vereséggel nagyon visszaszorult, már csak az ország negyedét tartják ellenőrzésük alatt. A fővárost Ouattara hívei ellenőrzik, de a legjelentősebb város, a gazdasági központ Abidjan még Gbagbóék kezén van.

San Pedro megszerzése Ouattara fő törekvése volt, és nem csak gazdasági jelentősége miatt. A megválasztott elnök és hívei az északi országrészt ellenőrizték, így el voltak zárva az utánpótlástól. A kikötő elfoglalásával megnyiltak az útvonalak.

A helyszíni beszámolók szerint a városban szorványos lövöldözés volt csak Ouattara csapatainak bevonulása után. A megválasztott elnök hívei ellenőrzésük alatt tartják a kikötőt és a városközpontot.

A főváros, Yamoussoukro elfoglalása is fontos siker volt. A főváros ugyan gazdaságilag egyáltalán nem jelentős, de elfoglalása szimbolikus győzelem. A fővárosiak ráadásul ünnepelve fogadták a felkelő csapatokat.

Abidjanban, a gazdasági központban viszont még Gbagbo az úr. A hírek szerint itt súlyos attrocitások történtek, Gbagbo gyerekkatonái a polgárokat zaklatják. Gbagbo szerdán kezdte fiatalokkal feltölteni hadseregét a dezertálók és a megválasztott elnökhöz állók pótlására.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59