Egyiptomban együtt harcolt az Újpest és a Fradi

A Tahrír téren tüntető csoportok közül az ultrák voltak a legaktívabbak és politikailag leginkább szervezettek, leszámítva a lényegében politikai pártként működő Muzulmán Testvériséget, legalábbis Alaa Abdel-Fetáh egyiptomi bloger al-Dzsazírának adott nyilatkozata szerint. Viccesen hozzátette: „Az ultrákra kéne bízni az ország vezetését.”

Az ultracsoportok aktív részvétele nem a véletlen műve, hiszen – különösen a diktatúrákban – gyakran a futballstadion az egyetlen olyan szekuláris intézmény, ahol nagy tömegek juttathatják kifejezésre rendszerellenes vagy rendszerpárti érzelmeiket.

Tizenöt-, ötven- vagy hetvenezer embert még az egyiptomi diktatúránál jóval kifinomultabb titkosrendőrséggel megáldott rezsimek sem tudtak kordában tartani.

Észak-Afrika és a Közel-Kelet, de talán az egész arab világ és Afrika leglátványosabb derbijét Kairóban játsszák. A két rivális  a 2000-ben az afrikai futballszövetség által az évszázad afrikai csapatának választott, harmincötszörös egyiptomi bajnok al-Ahli és a tizenegyszeres bajnok al-Zamalek.

Csak a pályán volt verseny

A lelátókon uralkodó hangulatot jelzi, hogy nemcsak semleges pályán, hanem ráadásul külföldi bíró előtt kénytelenek lebonyolítani az egyiptomi „el classicót”.

David Goldblat, a BBC riportere és futballszakértője még 2010 júniusában készített négyrészes rádióműsort az afrikai kontinens legjelentősebb futballrangadóinak társadalmi hátteréről. A rangadó politikai töltöttségét jól szemlélteti az egyik megkérdezett ultra nyilatkozata: „Mivel Egyiptomban nincs verseny a politikában, az a futballpályákra költözött.”

Ez a megállapítás természetesen nemcsak a Mubárak által vezetett diktatúra időszakára érvényes, hanem az egész egyiptomi labdarúgás történetére. Az egyiptomiak is az 1900-as évek környékén ismerkedtek meg a labdarúgással.

Földbe tiporják az idegeneket

Kezdetben csak az Egyiptomban állomásozó brit katonák és kisegítő személyzetük, illetve az országban tartózkodó gyarmati elitek úri hóbortja volt ez a sportág, de az 1910-es években a fociláz megfertőzte az egyiptomi eliteket is. Az első bajnokságokban kizárólag a britek által alapított csapatok szerepeltek, idővel az egyiptomiak is felzárkóztak.

Az 1907-ben a még britek által alapított al-Ahliban egyre nagyobb teret nyertek az egyiptomi diákok, és később már azzal a nyilvánvaló céllal szervezték a csapatot, hogy földbe tiporják az idegeneket, ezzel is jelezvén az egyiptomi nép egyenrangúságát és rátermettségét.

Mind a név, mind a klubszínek választása az egyiptomi nemzeti ügyet hivatott szimbolizálni. Az al-Ahli név azt jelenti, hogy nemzet, a hazai mez fehér-piros színe utalás a korabeli egyiptomi zászlóra, címerében  a pánarab szimbólum, Szaladin sólyma látható.

Marokkótól Iránig drukkolnak nekik

Az egyesület a kezdetektől próbálta elnyerni az egyiptomi átlagember szimpátiáját. Ez a politika igen sikeresnek bizonyult, hiszen manapság a klub saját megítélése szerint több mint ötvenmillió egyiptomi szorít nekik a győzelemért, de Marokkótól Iránig figyelemmel követik meccseiket.

Az Ahli szurkolói magukat az egyiptomi nemzettel, nem meglepő módon a rivális klubot pedig az elitek elnyomásával azonosítják. A Zamáleket a Fárúk királyhoz kapcsolódó egyiptomi és nem brit külföldi elit Nílus Palotája néven alapította 1911-ben ,abban a Kaszr-an-Níl negyedben, ahol nemcsak Egyiptom, de az egész Közel-Kelet és Afrika legnagyobb brit gyarmati hadserege állomásozott.

Miután a csapat székhelyet váltott, és a Nílus partjáról a belvárosba költözött, a klubot átnevezték an-Nádi al-Mohtalatra (vegyes klub), ezzel is utalva a csapat soknemzetiségű, nyílt toborzási politikájára. Az 1920-as években a csapat ismét nevet váltott: el-Fárúk lett, hogy mutassák az  I. Fárúk, az utolsó egyiptomi dinasztikus uralkodó és rendszere iránti lojalitásukat. Az 1952-es arab szocialista fordulat után nyerte el a csapat mai nevét, az el-Zamáleket. Ez annak a szigetnek a neve, ahol a csapat éppen táborozott, itt élnek a kairói tehetősek is.

Társadalmi csoportok harca

Még a Nílus Palotája időszakában a Zamálek volt az első kairói csapat, amit nem britek, hanem más külföldiek alapítottak. Az 1910-es évek közepétől nemcsak külföldiek, egyiptomiak is beléphettek a sportegyesületbe, fokozatosan átvették a klub irányítását, és mint az Ahli, a Zamálek is az egyiptomi nacionalizmus hordozójává vált. Ennek ellenére a csapatot a mai napig leginkább idegen gyökereivel, a gyarmati éra, a királyság elitjével és azon középosztályi csoportokkal azonosítják, akik nem igazán preferálták az ébredő egyiptomi nacionalizmust.

A csapatok rivalizálására a nacionalizmuson túl különböző vagyoni helyzetben lévő társadalmi csoportok is próbáltak építeni. Az Ahli lelátóin inkább a szegényebb, munkás- és középosztálybeli fanatikusok ülnek, de inkább állnak.

Goldblat egyik interjúalanya szerint az Ahli Egyiptomban nemcsak a nacionalizmust jelenti, de a menekülést is a mindennapi élet problémái elől: „Amikor az Ahli győz, Egyiptom mosolyog.” A Guardian tudósítója szerint az átlagos Ahli-szurkoló olyan „létminimumon tengődő egyiptomi férfi, aki egy kétszobás lakáson kénytelen osztozni az öt gyerekével, a feleségével és az anyósával. Az egyetlen jó dolog az életében az a két óra péntek délután, mikor kimegy a stadionba, és megnézi a meccset.”

Ha emelik az árakat, az Ahli nyer

A rivalizálás motorját nemcsak a vagyoni és ideológia különbségek hajtják, hanem a Mubárak-rendszerhez való viszony is.

A Zamálek szurkolói a Mubárak-érát az Ahlival azonosítják. Egy Zamálek-szurkoló elmondása szerint az Ahli a rendszer kedvezményezett csapata, más szabályok vonatkoznak rá, mint a többi klubra, neki fújnak a bírók, több tizenegyest kapnak.

Az egyik interjúalany szerint amikor a kormány valaminek emelni akarja az árát, gondoskodik róla, hogy az Ahli nyerjen. Nem csoda, hogy a Zamálek-szurkolóknak a Mubárak-éra korrupcióját az Ahli és szurkolói testesítették meg.

Másrészt a Zamálek szurkolói ellenzékiségükben a klub történelmére hivatkozva még túl is licitálják a riválist. A királysághoz és a korábbi elitekhez köthető gyökerek alapján a Zamáleknek szurkolást a nyílt ellenzékiség hirdetéseként értelmezik. Az egyik nyilatkozó szerint a Zamálek-rajongók főként „azok az emberek, akik elfojtják rendszerellenes dühüket, mivel a rezsim mindig is az Ahlit támogatja. Ezáltal a Zamálek a legnagyobb politikai intézmény Kairóban”.

A Zamálek folytatta volna a bajnokságot

A gyanúsítás fordítva is igaz. Az Ahli szurkolói szerint a Zamálek fenntartotta jó viszonyát a társadalmi elitekkel, és tovább viselte az elitcsapat sztereotípiáját. Természetesen az Ahli tábora a Zamáleket azonosítja az 1952 utáni egyiptomi rendszer elitjével, így az Ahli szurkolói a Mubárak-éra elitjével is elkezdték azonosítani a szurkolókat és magát a klubot.

A Zamálekről kialakult Mubárak-párti kép a 2011-es forradalom idején még tovább erősödött. Ahogy Mubárak kezdetben megpróbálta bagatellizálni az eseményeket, a Zamálek vezetése is kiállt a bajnokság folytatása mellett, az edzésről távol maradó játékosokat pénzbüntetésre ítélte, mintha mi sem történt volna, illetve olyan nyilatkozatokkal idegenítette el magát, hogy „a bajnokságnak folytatódnia kell, amint lehet, a sport bizonyíthatja a világnak, hogy országunk erős, az élet visszatért a rendes kerékvágásba”.

Közben az Ahli egyik vezetője a BBC-nek kijelentette, nem tartja jó ötletnek a bajnokság folytatását, hiszen a legnagyobb szurkolótáborral rendelkező egyiptomi klub mérkőzéseiben nem lát túl sok fantáziát közönség nélkül.

Az Ahli drukkerei ütköztek meg először

Remekül szemlélteti a Mubárak-rezsim „népszerűségét”, hogy pont a kedvezményezettnek vélt, a kupát és  bajnokságot rendre elhódító Ahli szurkolói közül kerültek ki először azok, akik akár az utcán is készek voltak szembeszegülni a karhatalommal.

Az első ultracsoportot is az Ahli szurkolói alakították meg 2007-ben. Szinte az egész egyiptomi szurkolói kultúrát megváltoztatták azzal, hogy bevezették a pirotechnikát, transzparenseket függesztettek ki a lelátóra, látványos koreográfiákat szerkesztettek, és még a rendőrséggel is rendszeresítették az összetűzéseket. Később más klubok szurkolói is megalakították a saját ultraszervezeteiket, köztük a zamálekiek is az Ultras White Knights csoportot.

Mubarak népszerűségének teljes hiányáról árulkodott az is, hogy a tüntetések idejére a két tábor félretette korábbi nézeteltéréseit, az Ahli és a Zamálek kemény magja is ott volt a Tahrír téri tüntetéssorozaton.

Annak ellenére, hogy az ultrák hangsúlyozták szurkolói szervezeteik apolitikus mivoltát, csakis az ilyen csoportokhoz tartozók tudták felvenni a kesztyűt a tüntetőknél sokkal jobban képzett rendőri erőkkel szemben, és remekül hasznosították kocsiborogatási tapasztalataikat, amikor még február elején a Mubárak-pártiak  megpróbálták szétverni a tüntetéséket, és rögtönzött barikádokkal állták az ellenfél útját. Az ultrák közül kerültek azok is, akik megszervezték az rendfenntartó brigádokat, amikor a rendőrséget visszavonták az utcákról.

Az egyiptomi futballbajnokság a tervek szerint április 15-én indul újra.