Három kisgyereket ölt meg a mérgezett tej Kínában

2011.04.08. 10:52

Három gyerek meghalt, harmincöten pedig kórházba kerültek Északnyugat-Kínában, miután valószínűleg mérgezett tejet ittak. A tej két helyi gazdaságból származott, írja a BBC.

A nyomozás jelenlegi állása szerint az áldozatokkal nitritmérgezés végzett, az a kémiai anyag, amivel ételeket szoktak tartósítani. A két farmot lezárták míg tart a nyomozás.

A város egészségügyi megbízottja szerint a kórházba került gyerekek közül csak egy kisgyerek került kritikus állapotba, a többiek állapotát sikerült stabilizálni.

A kínai tejgazdaságok mostanában több botrány miatt is a média figyelmének középpontjába kerültek, a múlt héten pedig a kínai minőségellenőrök összesen 1776 gazdaságot zártak be egy ellenőrző kampány keretében.

2008-ban legalább hat gyerek halt meg, 300 ezren pedig megbetegedtek a melaminnal fertőzött tápszer miatt. Az ipari anyagokat azért adják hozzá az ételekhez a tejgazdaságokban, hogy proteintartalmuk magasabb legyen. A botrány végül odáig gyűrűzött, hogy a kínai tejtermékeket világszerte vissza kellett hívni.

Peking később ígéretet tett rá: állandó ellenőrzéseket vezet be a tejtermékek piacán, hogy visszaállítsák a fogyasztók bizalmát.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport