Kaczynskit bíróságra viszik a lengyel németek
Mint a szervezet elnöke, Bernard Gaida a dpa hírügynökségnek elmondta: Jaroslaw Kaczynski a fenti minősítéssel rossz hírét keltette egy népcsoportnak, csupán azért, mert az vállalja nemzeti hovatartozását. A följelentést az opolei ügyészségnek címezte a szervezet; a lengyelországi németek (mintegy 120 ezer fő) többsége az opolei vajdaságban él.
Gaida úgy véli, hogy Kaczynski kijelentése „rossz jelzés" lehet az ősszel esedékes parlamenti választások előtt. Attól tart ugyanis, hogy a nemzeti-konzervatív tábor kampánytémát kovácsolhat a németellenes érzelmekből.
Kaczynski a múlt héten a sziléziaiakkal is összerúgta a patkót: pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) programtervezetéhez írt dolgozatában azt állította, hogy a felső-sziléziai térségben jelentkező autonómia-törekvések veszélyt jelentenek a lengyel nemzetállamra.
A sziléziai nemzet létrehozását célzó kísérletek valójában "Németországhoz való burkolt kötődést" takarnak - írta Kaczynski. Bírálói ennek nyomán azt vetették a szemére, hogy a konzervatív politikus felfogása szerint a német származásúak nem lehetnek jó állampolgárai Lengyelországnak.