Újabb több ezres tüntetés Jemenben

2011.04.11. 12:50

Több ezer fiatal tüntetett hétfőn a jemeni a fővárosban, Szanaában az Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC) által vasárnap javasolt konfliktusrendezési terv ellen, amely szerint az ellenzéknek és hatalomnak dialógust kellene folytatnia egymással.

„Nem párbeszédre, hanem az elnök (Ali Abdalláh Száleh) lemondására van szükség" - skandálta a központi Egyetem téren az alelnök, Abed-Rabbo Manszúr Hádi lakása környékén gyülekező tömeg. Az egyik fiatal, aki már február közepe óta a téren táborozik, az AFP francia hírügynökségnek kijelentette, hogy a demonstrálók mindennemű párbeszédet elutasítanak a hatalommal, mivel a legfontosabb követelésük az, hogy „a rezsim minden jelképével együtt bukjon meg".

vasárnap is tüntettek
vasárnap is tüntettek

A Perzsa-öböl menti arab monarchiákat tömörítő GCC vasárnap azt is javasolta, hogy „Jemen egységének, biztonságának és stabilitásának megőrzése érdekében" Száleh elnök mondjon le, és adja át a hatalmat helyettesének, Hádinak. Száleh ezért cserébe mentesülne minden esetleges felelősségre vonás alól. A demonstrálók ez utóbbi pontot is kifogásolták, s azt kiáltozták, hogy „a nép ítélkezni akar az elnök fölött".    A GCC tervei szerint az elnök távozása után az ellenzék vezetésével nemzeti egységkormány alakulna, amely kidolgozná az új alkotmányt, és választásokat szervezne.