Orsolya
9 °C
21 °C

Nyugdíjasok rabolták el Kaszperszkij fiát

2011.04.25. 18:34

Egy család, a nyugdíjas szülők és a fiuk, valamint a fiú két barátja rabolta el a húszéves Ivan Kaszperszkijt, akinek apja a vírusirtó és egyéb biztonsági szoftverekre szakosodott, többnyire Kaspersky Lab néven ismert cég alapító tulajdonosa. A fiatalembert Moszkvában rabolták el kedden, elvált édesanyja Info Watch nevű cégének közelében, ahol egyetemi tanulmányai mellett dolgozott, és hárommillió euró váltságdíjat követeltek érte.

Ivant egy Moszkva melletti dácsára vitték, és az ottani orosz fürdőben - bányában - tartották fogva bilincsben három napon át. Az egyik verzió szerint a keresésében részt vevő rendőrség és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat úgy jutott tartózkodási helyének a nyomára, hogy figyelték mobil telefonja jeleit. Az emberrablók Ivant kényszerítették, hogy hívja fel az apját és közölje vele a váltságdíj-követelést.

A bűnözőket kicsalogatták a dácsáról a váltságdíj ígéretével, és egy közúti rendőrposztnál az okmányok ellenőrzésének ürügyével feltartóztatták őket. Egyébként két autón - egy Mercedesen és egy Lexuson - indult el az egész csapat, kivéve egyetlen személyt, aki a dácsán maradt őrködni.

Az illetékes szervek ezalatt végig hamis információkkal látták el a sajtót: már Ivan elrablásának másnapján közölték nevük mellőzését kérő források, hogy a fiút kiszabadították, apja kifizette a hárommillió eurós váltságdíjat. Azt is kiszivárogtatták, hogy nem indult nyomozás, mert az időseb Kaszperszkij nem tett feljelentést. Mindez csak az emberrablók megzavarását szolgálta.

Az egész hadműveletben a rendőrség és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat mellett részt vett a Kaspersky Lab biztonsági szolgálata is. A nyugdíjas házaspár a hírek szerint különféle hitelek törlesztésére akarta fordítani a válságdíjat, mert összecsaptak fejük felett az adósságok hullámai.

Az ezredforduló óta az orosz hatóságok már mintegy tíz vezető beosztású, gazdag ember gyerekének elrablása ügyében nyomoztak, többször sikerrel jártak, de néhányszor nem találták meg az elrabolt személyeket.