Kisebb összecsapás Belgrádban

2011.05.29. 21:18 Módosítva: 2011.05.29. 23:13

Mintegy tízezer tüntető ment el a vasárnap estére meghirdetett, Ratko Mladics melletti szimpátiatüntetésre a szerb fővárosba, Belgrádba. A demonstrálók hazafias szerb dalokat énekeltek és zászlókat tartottak a magasba a szerb parlament előtti utcákban, hogy így követeljék az általuk hősként tisztelt Mladics szabadon engedését, írja a timesunion.com.

A demonstrálókat több mint háromezer rendőr figyeli folyamatosan, a kormányzati épületeket és a nyugati követségeket pedig nagy erőkkel védik arra az esetre, ha a demonstráció erőszakba torkollna. A megmozdulás végen egy fiatalokból álló kisebb csoport köveket, palackokat hajigált a rendőrökre és petárdákat durrogtatott. A rendfenntartók erélyes fellépése következtében a támadók meghátráltak, de tíz tüntetőt és hat rendőrt kórházba kellett szállítani.

A gyűlésre a szélsőjobboldali Szerbiai Radikális Párt hívei és más kisebb szélsőjobbos csoportok hívták el támogatóikat. A tüntetők a jelenlegi, nyugatbarátnak tartott elnök, Boris Tadics elleni szlogeneket skandáltak; mint mondták: Tadics nem Szerbia. A rendőrség több kisebb szélsőséges csoportot is feltartóztatott.

Külön pólót is nyomtattak a tiszteletére

Eközben buszokkal nagyjából háromezer tüntető érkezett a volt tábornok szülővárosába, Kalinovikba, ahol szintén demonstrációt tartottak. Az ország különböző részeiből érkező emberek közül sokan fekete pólót viseltek, rajta Mladics képével és a felirattal, miszerint "Szerbia a szívemben van".

A tömeg a volt parancsnokot letartóztató Tadicsot árulónak minősítette és arra bíztatta, hogy ölje meg magát a szerb hős letartóztatása miatt. Sokan azt mondták, újra harcolnának Mladics alatt.

A protestálók közül sokan elindultak a búcsújáróhelynek tartott szülőház felé, mely egy meredek és sáros út végén van. Mladics nagynénje és unokatestvérei később történeteket meséltek a tömegnek a parancsnok gyerekkoráról.

Harcolnak a kiadatása ellen

Eközben a közelebbi család és a volt tábornok ügyvédei azért harcolnak, hogy Szerbia ne adja ki Mladicsot Hágának. A védők azzal érvelnek, hogy az idős férfi túl beteg ahhoz, hogy részt vegyen a peren.

"Egy olyan férfiről beszélünk, akinek valóban nem a legjobb az egészségi állapota, de nem annyira, hogy ne tudna végigcsinálni egy ilyen pert - mondta a háborús bűnösök ügyében eljáró szerb különleges ügyész helyettese, Bruno Vekarics. Az orvosok szerint nincs szüksége kórházi kezelésre."

Mladics egyébként fia szerint minimum kettő, de az is lehet, hogy három szívrohamot szenvedetett, a legutóbbit 2008-ban. Jobbkeze csak félig mozog, családja pedig azt állítja: értelme sem teljesen tiszta.

Ügyvédje, Milos Saljics szerint védence arra kérte, hogy intézze el: engedélyezzék neki elhunyt lánya sírjának felkeresését. A lány még 1994-ben követett el öngyilkosságot. "Azt mondja, ha nem mehet oda, akkor a lánya koporsóját akarja idehozatni" - tette hozzá az ügyvéd.

Saljics azt is elmondta, a család attól fél, hogy Mladics nem kap majd megfelelő orvosi ellátást Hágában, ugyanis már több, magasrangú szerb halt meg ott, köztük a volt elnök, Szlobodan Milosevics is.

Új ügyvédet is akar

Az extábornok egyébként azt szeretné, ha a hágai Nemzetközi Törvényszéken esedékes perében a szerb radikálisok vezére, Vojislav Seselj látná el jogi védelmét.

Családtagjainak vasárnapi nyilatkozatai szerint ugyanis a 69 éves egykori tábornoknak roppant mód imponál, ahogyan az ultranacionalista Szerb Radikális Párt vezére magát védi az ellene Hágában évek óta zajló perben. Seselj, akit Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban elkövetett háborús bűncselekményekkel vádolnak, 2003-ban adta föl magát az NT-nek.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Betét