Auguszta
-3 °C
2 °C

3000 euró kártérítés egy gyermekgyilkosnak

2011.08.04. 17:37
Felháborodást váltott ki Németországban a frankfurti tartományi bíróság csütörtöki határozata, mellyel egy hidegvérű gyermekgyilkosnak 3000 eurós kártérítést ítélt meg.

A kártérítés ímegítélésének indoklásakor a bíró a gyilkos, a 36 esztendős Magnus Gäfgen emberi méltóságára, illetve annak védelmére hivatkozott. Az egykori jogászhallgató - aki egy 11 éves diákot gyilkolt meg - még évekkel ezelőtt emelt vádat amiatt, hogy az első kihallgatás során a rendőrök kínzással fenyegették meg.

Magnus Gäfgen 2002 szeptember 27-én rabolta el az egyik frankfurti iskolából hazafelé tartó, 11 esztendős Jakob von Metzlert, a német financiális központ egyik nagymúltú bankárcsalád gyermekét.

Röviddel később áldozatát megfojtotta, majd a holttestet egy tóban tüntette el. A gyerek már halott volt, amikor gyilkosa a szülőktől 1 millió eurós váltságdíjat követelt. A szülők fizettek, a rendőrség azonban a pénz átvételekor megfigyelte Gäfgent, és nem sokkal később letartóztatta.

A kihallgatás során - amikor még az áldozat haláláról csak a gyilkos tudott - a frankfurti rendőrség helyettes vezetője a gyermek megmentésének reményében Gäfgent fájdalmat okozó kínzással fenyegette meg. A tettes megijedt, beismerte a gyilkosságot, és a hatóságok megtalálták a holttestet.

Gäfgent életfogytiglani börtönre ítélték, majd a gyilkos és ügyvédje a kínzással való fenyegetés miatt előbb a német alkotmánybírósághoz, majd az emberi jogok európai bíróságához fordult. A német bírói testület ezt elutasította, a strasbourgi bíróság azonban másodfokon a kínzással való fenyegetést embertelennek minősítette, és a német hatóságokat az ügy újratárgyalására szólította fel.

Így került végül a panasz 2011 márciusában a frankfurti tartományi bíróság elé. A gyilkos 10 ezer eurós fájdalomdíjat, továbbá külön kártérítést követelt. A bíróság csütörtökön végül 3000 euró kártérítést ítélt meg számára.

Az ítélet kapcsán még német jogászkörökben is többen a jogállamiság megcsúfolásáról beszéltek, és úgy vélekedtek, hogy a hivatalos elnevezés szerinti kártérítés - valójában fájdalomdíj - az áldozat hozzátartozói és valamennyi jóhiszeműen gondolkozó ember durva arcul csapását jelenti.

Mások szerint a frankfurti bíróság jogszerű, de erkölcsileg elfogadhatatlan ítéletet hozott. Többen úgy látják, hogy az emberi méltóság védelme még a leghidegvérűbb gyilkosnak is kijár.
Egy sebtében végzett felmérés szerint a német lakosság 96 százaléka az ítéletet teljes mértékben elfogadhatatlannak nevezte.