Músza Ibrahim, a Kadhafi-kormány szóvivője a kormánypárti al-Urubah tévének elmondta, hogy a főváros nagy része, legalább 75 százaléka a kormány ellenőrzése alatt áll. Azt is kijelentette, hogy Kadhafi, családja és a hozzá hű vezetők mind jól vannak, Kadhafi maga vezeti a katonai és politikai harcot, az állam működik, Szaíf elfogásáról pedig legfeljebb álmodoznak a felkelők.
Rovataink a Facebookon