Irén, Írisz
6 °C
15 °C

Nincsen többé bohóchaj!

2011.08.30. 09:19
A nyilvánvaló nehézségek ellenére — még mindig nincs folyóvíz és áram — az emberek optimistának tűnnek Tripoliban; egyelőre még abban a kitörő örömben élnek, hogy megbukott Muammar Kadhafi rezsimje, és nyugodtan beszélhetnek, mászkálhatnak, ünnepelhetnek, vagy éppen lövöldözhetnek a levegőbe. Szinte mindenki paradicsomi állapotokat vár a jövőtől. Helyszíni riport Tripoliból.

„Fantasztikus ország lesz ez” – lelkendezik az 53 éves Ali Mohammed Bil Ghasszem, egy olajipari mérnök. „Ugyanis nem volt olcsó idáig eljutnunk. Rengeteg áldozatba került, több ezer ember életébe. És ha keményen dolgozol, jó eredményt érsz el.” Bil Ghasszem parlamentáris demokráciát képzel el, de ennél sokkal fontosabbnak gondolja, hogy szemben Kadhafi személyi kultuszával, „az új rendszerben a vezetőről ne lehessen fotót készíteni”. Az Átmeneti Nemzeti Tanácsban bízik.

Mások annyira meg vannak bolondulva a boldogságtól, hogy szinte csak a „szabadság” szót tudják ismételgetni. „Nincs szükségünk ennivalóra, vízre, semmire, higgyen nekem, nekünk csak a szabadság kell, most már szabadok vagyunk, ennyi az egész” – mondja könnyek közt Anasz Mabrúk, aki 30 éves, és a bevándorlásügyi hivatalban dolgozott eddig. „Eddig féltünk beszélni, a telefonon, egymás között, mindentől féltünk, mert Kadhafi... mit mondjak? Maga volt az ördög.” Mabrúk egyik szomszédját, egy Tarík nevű férfit nemrég elvittek a kadhafista milíciák, és úgy megverték, hogy nem tud járni, és rosszul hall. Milyen politikai rendszert akar? „Szabadság, demokrácia, mint a többi országban” – mondja.

A 45 éves Musztafa szintén elnéző, ami a jelenlegi nehéz körülményeket illeti. „Tény, hogy nincs víz és áram, de hát hat hónapja háború van, szóval ez normális” – mondja. Ami pedig a következő kormányt illeti, az „biztosan jobb lesz, mert az előző annyira rossz volt, hogy ennél csak jobb lehet. Amire a leginkább szükségünk van, az a változás.”

„A líbiai ember nagyon békés fajta, éppen ezért tudott Kadhafi 42 évig uralkodni rajtunk” – mondja az 50 éves Fathe, egy kávézó tulajdonosa. „Csak békében akarunk élni. Békében, szabadságban és jólétben. Mindenki szabadon beszélhessen, utazhasson, azt tehesse, amit akar. Demokráciában, mint bármelyik másik ország.” Fathe azt mondja, neki pont nincsenek problémái a vízzel, mert van a kertjében egy kút, és még a szomszédait is ő látja el. „Most mindenki segít egymásnak, mindenki szereti egymást. Rémálomból ébredtünk” – mondja boldogan. „Minden egyre jobb, hamarosan a boltok is kinyitnak, csak annyi kellett, hogy megszabaduljunk Kadhafitól.”

A legpesszimistább Imád, egy 36 éves minisztériumi hivatalnok, aki szerint időre lesz szükség, hogy a dolgok igazán jóra forduljanak. „Azt hiszem, az emberek nem ismerték még fel, hogy mekkora feladat és felelősség pottyant az ölünkbe. Hogy mennyi munkára lesz szükség, és hogy mindezt együtt kell majd csinálnunk” – mondja. „A legfontosabb az, hogy megtanuljuk, hogy nem szabad egy személyt idealizálnunk” – teszi még hozzá.

Nincs többé bohóchaj!

A még mindig ünneplő emberek kedvenc turistacélpontja a Bab al-Azizíja, Kadhafi hat négyzetkilométeres központi épületegyüttese Tripoliban. A struktúra groteszk és nyomasztó illusztrációja a bukott zsarnok paranoiájának. Több méter magas dupla és tripla fal veszi körül, sűrűn elhelyezett tüzelőnyílásokkal és őrtornyokkal. Belül fás, ligetes terület van, katonai barakokkal, ahol a kormánymilíciák éltek, egy kórház, hivatali épület, illetve egy kis sátor, ahol állítólag Kadhafi lakott. A föld alatt bonyolult labirintusrendszer van, aminek egyes folyosói állítólag kilométerekre elnyúlnak.

Az egész komplexumot annyira szétrombolták és kifosztották, hogy igazából nem lehet megállapítani, milyen volt azelőtt. De furcsa módon a maradványok alapján nem tűnik különösebben menőnek, hiába volt rengeteg pénze a rezsimnek. Van, aki ennek hangot is ad. „Őszintén szólva valami elegánsabbra számítottam” – mondja kicsit csalódottan Imád. „Kicsit olyan hetvenes évek, nem? Valami James Bond-szerűre számítottam. Mindig azt hallottuk, hogy a legmodernebb technológiával van felszerelve.”

De a legtöbb embert ezt nem zavarja, boldogan fényképezik egymást, mászkálnak a diktátor földre rakott fotóin, kukkantgatnak be a szobákba, vagy csak egymás vállát veregetik boldogan. A felkelő harcosok annyit lövöldöznek a levegőbe, hogy szinte képtelenség ordibálás nélkül lefolytatni egy beszélgetést. Néhányan azt kiáltozzák lelkesen, hogy „nincsen többé bohóchaj, nincsen többé bohóchaj!”, Kadhafi furcsa, göndör frizurájára, az ún. safsúfára utalva.

„Nézze ezt a helyet” – mutat körbe Mohammed Bir Ghasszem. „Mekkora hazug volt ez az ember. Mindig azzal jött, hogy ő milyen egyszerű, milyen normális, milyen szerény. Persze. Sátorban lakott, mi? Ezek a házak milliókba kerülhettek. Pedig igazából semmije nem volt. Félt, én mondom magának, félt még a saját árnyékától is. Nem bízott senkiben.”

Foglyok, foglyok

A város elestét követő első napokban több olyan történet is lábrakapott, hogy a felkelők kormánykatonákat végeztek ki, de ezt egyelőre nem sikerült megerősíteni. Megpróbáltuk felkeresni azt a becslések szerint több ezer kormánypárti harcost, akit a felkelők foglyul ejtettek, de sikertelenül. Az egyik felkelő dandárnál a genfi egyezményre hivatkozva tagadták meg a rabok felkeresését; ez megtiltja, hogy a harcoló felek a médiának mutogassák a hadifoglyokat.

De egy harcostól megtudtuk, hogy ebbe az is belejátszik, hogy a börtönökben, ahol tartják őket, nem olyan jók az állapotok, mint szeretnék, és nem akarják, hogy a világ azt gondolja, nem bánnak rendesen a foglyokkal. „De kapnak enni, inni, alhatnak, mehetnek vécére” – jelentette ki egy tiszt a Tripoli Forradalmi Dandárból, ami az egyik fő felkelő erő a fővárosban. Angol újságíróknak korábban sikerült meglátogatni a foglyokat, amikor még egy gyűjtőházban tartották őket, és azt mondják, olyan sokan voltak egy helyiségben, hogy csak állni tudtak, és láthatólag eléggé meg voltak ijedve.

Szintén nincsen hír annak az állítólag körülbelül ötvenezer embernek a sorsáról, akiket az Átmeneti Nemzeti Tanács szerint a kadhafista erők tartóztattak le az elmúlt fél évben, és még nem kerültek elő. A fővárosban eddig legalább egy tömeggyilkosság helyszínére bukkantak, és sokan aggódnak, hogy többet is fognak még találni.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!