Elza
-3 °C
1 °C

Hány ezer dzsihádista élhet Európában?

2011.09.11. 12:00
Európában 2005 óta nem követtek el nagyobb merényletet a szélsőséges iszlámisták, mégis fokozódnak az indulatok. Jogosak-e a félelmek? Ha azt vesszük, hogy a muzulmán népesség aránya a legtöbb országban az öt százalékot sem éri el, nem. Ha azt, hogy erről a tömegről integrálatlansága miatt nem sokat tudunk, igen. És bár a szélsősések aránya a muzulmán népességhez viszonyítva is elenyésző, ötezer ember is nagy felfordulást okozhat.

Amikor 2011. július 22-én Oslo kormányzati negyedében bomba robbant, a világsajtó első reflexből az iszlámistákat feltételezte elkövetőnek - mi magunk is annak kezdtünk utánanézni, vajon mi baja lehet az al-Kaidának Norvégiával. Hogy végül a támadást nem az iszlámisták követték el, az nem jelenti azt, hogy az egésznek ne lett volna köze az iszlám európai terjedéséhez és az európaiak ezzel kapcsolatos félelmeihez. Anders Behring Breivik egyik fő félelme pont az iszlám európai terjedése volt, célja pedig, hogy a vélt problémára felhívja a figyelmet. Ha erre nem is, a nyugat-európai multikulturalizmus válságára rávilágított. De valóban fenyegeti Európát a szélsőséges iszlám?

2001. szeptember 11. példázza a legjobban a minőségi változást, amit a globális dzsihád hozott a terrorban. Az al-Kaida előtt egy terrorszervezetnek sem volt célja a lehető legnagyobb emberáldozattal járó támadások elkövetése. Oszama bin Laden szervezete már első látványosabb akciója, az Egyesült Államok kenyai és tanzániai követségei elleni 1998-as merényletek során arra törekedett, hogy a lehető legnagyobb emberveszteséget okozza - hogy Dar es Salaamban, Tanzánia fővárosában végül csak 11 halálos áldozata volt a támadásnak, az részben a szerencsének, egy jó helyen parkoló, a robbanás erejét felfogó vízszállító teherautónak volt köszönhető. Nairobiban viszont 212-en vesztették életüket és négyezren sebesültek meg a péntek reggeli munkakezdés idején elkövetett támadásban. A szeptember 11-ei merényletsorozatnak aztán háromezernél is több halálos áldozata volt.

Ehhez nem fogható, de a kelet-afrikai merényletekkel párhuzamba állítható két, az al-Kaida ihlette európai terrortámadással, a 2004-es madridi és az egy évvel későbbi londoni merényletekkel, amelyekben 191-en, illetve 52-en vesztették életüket.

Az iszlámista szélsőségesek tehát nagy és látványos merényleteket követnek el. De vizsgáljuk meg más szempontból is a kérdést. 2006-2010 között az Europol statisztikái szerint Európában 2081 merényletet követtek el vagy kíséreltek meg elkövetni. Az összes támadás 0,3 százaléka, darabra hét merénylet vagy merényletkísérlet volt iszlámista indíttatású, ezek közül hármat Dániában követtek el, a Mohamedről karikatúrákat rajzoló művészek házaira dobtak Molotov-koktélokat.

A dán rendőrség 2010 decemberében öt arab származású férfit fogott el, akik fegyveres támadást terveztek a Mohammed-karikatúrákat öt évvel korábban közlő Jyllands-Posten szerkesztősége ellen. A csoport három tagja is svéd állampolgár volt. A Worldwide Incident Tracking System (WITS) adatai szerint 2004-2011 között az Európai Unió tagállamaiban összesen 1573 merényletet követtek el, ezek 290 halálos áldozatot követeltek. A 2004-2011-es időszakban világszerte elkövetett merényletek 1,97 százaléka jutott csak az EU-ra, a halálos áldozatok aránya 0,26%. Ezek alapján nem tűnik jogosnak a félelemérzet, de tagadhatatlan tény, hogy a 290 halálos áldozatból 243 a londoni és a madridi, az al-Kaidához köthető merényletben vesztette életét.

Az Európa északi, hagyományosan liberális államaiban - Hollandiában, Dániában, Svédországban - egyre erősödő iszlám- és bevándorlásellenes pártok elsősorban nem is a terrorizmussal, hanem Európa iszlamizálódásával riogatva aratnak sikereket. A népességi adatokat áttekintve ez a félelem sem tűnik reálisnak.

Hogy pontosan hány muzulmán is él Európában, arról változatos becsléseket lehet találni. A szakértők 40-53 millió közé teszik az európai muzulmán népességet - az adatban nyilván nincs benne az önmagában 70 milliós, 97 százalékban muzulmán Törökország lakossága. A muzulmánok számaránya Európában egyedül a Balkánon haladja meg a tíz százalékot, de ez a terület ötszáz évig a török birodalom része volt. Az EU tagállamai közül csak Bulgáriában él 12 százaléknyi muzulmán, Boszniában és Macedóniában negyven százalék az arányuk - az előbbiben a muzulmán népesség van relatív többségben -, és Törökországon kívül csak Albániában és a szintén albánok lakta Koszovóban muzulmán a népesség többsége.

A Pew Forum 2009-es felmérése szerint - ebben 38 milliósra, az európai népesség 5 százalékára becslik a muzulmán népességet - legnagyobb arányban Franciaországban élnek muzulmánok, a 3,5 millió muszlim a lakosság kb 6 százaléka. A francia belügyminisztérium 2003-as becslése szerint 8-10 százalék, az 1999-es népszámlálás tényadata szerint 6,3 százalék a muzulmán népesség.

De vajon van összefüggés az iszlámellenesség és a muzulmán lakosság számaránya között? Norvégiában, ahol Breivik erre hivatkozva mészárolt, mindössze 1,8 százaléknyian muzulmánok a CIA tények könyve szerint. Svédországban és Hollandiában, ahol az elmúlt választásokon sikeresen szerepeltek az iszlámellenes pártok, 5-6 százalék, azaz európai szinten kiemelkedő, még Németországban ilyen magas. Nagy-Britanniában viszont annak ellenére sem éri el a 3 százalékot, hogy az egykori brit Indiából nagy számban érkeztek bevándorlók. A muzulmán lakosság eloszlása azonban korántsem egyenletes. Svédország második legnagyobb városában, a 300 ezer lakosú Malmőben 60 ezer muszlim él.

Malmö az európai multikulturális modell kirakatvárosa is lehetne, a háromszázezer lakos a világ 174 országából érkezett, csak a muzulmán közösség tagjai 124 nyelvet beszélnek. De a kultúrák békés együttélésének modellje helyett inkább az együttélés kudarcára példa. A város 2010 januárjában azzal került be a hírekbe, hogy a helyi zsidóság menekülőre fogta az állandó fenyegetések miatt, amelyek a muzulmánok részéről érték őket. Februárban a muzulmánok elleni támadások miatt került a hírekbe, egy magányos őrült többször is gyilkosságot kísérelt meg, egy alkalommal az egyik helyi mecset ablakán lőtt be fegyverével, megsebesítve az imaház egyik alkalmazottját.

London helyzete különleges az iszlám világban. Nagy-Britannia menekültpolitikájának köszönhetően a kilencvenes években itt talált menedéket az arab világ iszlámista szélsősége. London pezsgő központja lett a dzsihádista gondolatnak, tucatjával jelentek meg szélsőséges napilapok, amelyek szívesen adták közre Oszama bin Laden fatváit is. David Cameron akkor még csak jövendő brit miniszterelnök 2009-es megfogalmazása szerint a munkáspárti kormány "sok bolondot eresztett be az országba, és későn ébredt".

Cameron, aki megválasztása után szakított a brit külpolitika hagyományos pakisztáni orientációjával, megválasztása után szinte azonnal Indiába utazott, ahol kijelentette, az, hogy évente hatvanezer brit állampolgár utazik Pakisztánba, "komoly terrorfenyegetést jelent".

Cameron fontos problémára világított rá. Bár a dzsihádista szélsőség ideológiájában az iszlám kezdeteihez nyúl vissza, felfogásában pedig középkori, fő toborzóbázisa mégsem az arab világ elmaradott, szegény térsége, hanem elsősorban a második generációs nyugati bevándorlók, közülük is a képzettebbek és a módosabbak. Olyanok, akik nyugaton szerezték műveltségüket, német, amerikai és brit egyetemekre jártak, vagy Franciaországban nevelkedtek. Olyanok, akiknek nem lehet gond beilleszkedni a célországban, ráadásul többségükben akár még nyugat-európai útlevelük is van, amivel könnyen utazhatnak a célországokba.

"London az arab világ szíve, a politikai emigránsok mind itt élnek" - nyilatkozta erről 2011 elején az NBC-nek Ghaffar Hussain, aki egykor szélsőséges iszlámista volt, de most már az iszlámista ideológia ellen harcol a Quilliam Alapítvány nevű, extremizmus elleni szervezet munkatársaként. "A szeptember 11-ét megelőző évtizedben az arab emigráció Londonban vert tábort, és azt tette, amit otthon is csinált előtte: hirdette az erőszakos dzsihádot" - mondta.

Hussain szerint a rasszizmust a saját bőrükön megélt, elégedetlen második generációs muszlimok körében hamar követőkre találtak. Ő maga is így keveredett közéjük. És bár a szélsőséges iszlámisták már Nagy-Britanniában is követettek el tömegmészárlást, London mecsetjeiben még mindig viszonylag szabadon hirdethetik az erőszakos dzsihádot - legismertebb képviselőjük, Anjem Choudray a mai napig folytathatja tevékenységét az országban, és működtetheti Islam4UK nevű szélsőséges szervezetét.

Hussain szerint összességében Choudray nincs nagy hatással a brit muzulmán népességre. Becslése szerint a szélsőséges iszlámnak legfeljebb ötezer követője lehet Európa-szerte, őket 20-30 ezer szimpatizáns támogathatja. De valójában még neki, az egykori mozgalmárnak sincs igazán rálátása a mozgalomra. Például azért, mert az felbecsülhetetlen, hogy Németországban mekkora hatása van a szélsőséges tanításoknak.

Németországban él az Európai Unió legnagyobb muzulmán népessége, több mint négymillió ember. Nagy részük török vendégmunkás, akik teljesen elzárt közösségekben vannak, alig integrálódva a befogadó ország kultúrájába. Igaz, Hussain szerint a befogadó ország sem tett kísérletet integrálásukra. A német nagyvárosokban gyakori jelenség, hogy hétvégénként autókaravánok ünneplik egy több ezer kilométerre lejátszott labdarugómeccs végeredményét, Galataseray- vagy Besiktas-zászlókat lengetve, miközben a német futballbajnokság eredményeit egyáltalán nem követik.

"Nagyon nehéz behatolni a közösségeikbe. Talán nem olyan rossz a helyzet, mint Nagy-Britanniában, de ez csak találgatás, senki sem tudhatja" - nyilatkozta erről Hussain. Az mindenesetre intő jel, hogy a szeptember 11-ei géprablók legismertebb csoportja Mohammed Atta hamburgi sejtje volt, akik a helyi mecsetben hallottak először a dzsihádisták afganisztáni hőstetteiről, és a történeteken felbuzdulva jelentkeztek az afganisztáni kiképzésre, ahol azért választattak ki a nagy feladatra, mert német útlevelük volt, és mert nem jelentett nekik problémát az elvegyülés a nyugati városokban.

Európa tehát az elmúlt öt évben megúszta az iszlámisták támadásait, de ezt elsősorban a nemzetbiztonság jó működésének köszönhette. És bár a szélsőséges iszlámisták aránya még a muzulmán népességhez mérten is elenyésző, az európai muzulmán tömegek integrálatlansága több szempontból is fenyegetés. Egyrészt alig lehet tudni valamit érzéseikről és szándékaikról, másrészt az alkalmazkodás hiánya muníciót ad az iszlámellenes szélsőségeseknek is. Akik, mint azt az oslói példa mutatja, immár maguk is készek tömegpusztító terrortámadások elkövetésére.