A lelátóra zuhant egy gép a légi versenyen

2011.09.17. 07:43 Módosítva: 2011.09.17. 12:02

KIlencen meghaltak, és ötvenhatan megsérültek, amikor a lelátó szélére zuhant egy második világháborús amerikai repülőgép egy népszerű légi versenyen Nevadában, Renóban.

Egy szemtanú szerint a P-51 Mustang típusú, Gallopping Ghost névre keresztelt gép a harmadik körét repülte, amikor a pilóta elvesztette felette az irányítást és lezuhant; a pilóta mindent elkövetett azért, hogy ne a tömegbe csapódjon be, de ezt nem sikerült elkerülnie.

A BBC-nek egy másik szemtanú úgy írta le a történteket, mintha bomba robbant volna. A balesetről készült videófelvétel tanúsága zerint a gép szinte teljesen függőlegesen csapódott a földbe, és szinte teljesen megsemmisült a robbanásban. Stephanie Kruse, a körzeti egészségügyi hatóság szóvivője elmondta, hogy a baleset egyik áldozata a pilóta, rajta kívül nyolcan vesztették életüket.

Az eredetileg közölt halálos áldozatok száma szombaton kilencre emelkedett, mert a mentőalakulatok a gép roncsai között még hat holttestet találtak. A pusztítást egy szemtanú úgy jellemezte, hogy a lezuhant gép szétrepülő alkatrészei sokak végtagjait csonkolták.

A gépet egy idős - 74, más adatok szerint 80 éves - férfi, Jimmy Leeward vezette, aki tapasztalt versenypilóta volt, és néhány filmben kaszkadőrként szerepelt. A baleset pontos oka egyelőre nem ismert, de a légi bemutatót szervező cég elnöke úgy vélte, a gép a jelek szerint motorhiba miatt zuhant le.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport