Elemér
-1 °C
10 °C

A kanadai titkosszolgálat is kihallgatott líbiai foglyokat?

2011.09.29. 15:57

Egy líbiai-kanadai állampolgár állítása szerint a kanadai titkosszolgálat (CSIS) részt vett a kihallgatásában abban az időszakban, amikor terrorizmus vádjával nyolc évig raboskodott Moammer el-Kadhafi kormányának líbiai börtönében, írja honlapján a Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet.

A most 46 éves Musztafa Krert 2002 és 2010 között Líbiában tartották fogva azzal a váddal, hogy kapcsolatban állt a Líbiai Iszlám Harcosok Csoportjával (LIFG). Krer a HRW-nek elmondta, hogy a kanadaiak 2003 és 2005 között nagyjából háromszor keresték fel őt börtönében, bár a kihallgatások pontos számát és időpontját nem tudta felidézni. A férfi szerint a CSIS tagjai egy alkalommal a líbiaiakkal közösen faggatták őt. Krer ugyan nem panaszkodott rossz bánásmódra a kanadaiak részéről, megjegyezte, hogy líbiai fogvatartói 2002 májusa és 2004 között rendszeresen megverték. Mint mondta, többek között botokkal, kötelekkel bántalmazták, de olyan is volt, hogy bekötötték a szemét és arcon rúgták.

A HRW aggodalmának adott hangot az ügy miatt, mivel szerintük a kanadai titkosszolgálatnak tudnia kellett róla, hogy Krert nagy valószínűséggel megkínozták. Az emberi jogi szervezet ezért tudni szeretné, hogy a CSIS részt vett-e a férfi kihallgatásában, és ha igen, milyen körülmények között zajlott a folyamat. A kanadai hatóság egyelőre nem reagált a civil szervezet megkeresésére.

A férfi elmondta továbbá, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) illetve a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 2005-től hét alkalommal, a brit hírszerzés 2007-ben pedig egy alkalommal hallgatta ki őt Líbiában. Mint mondta, egyszer sem bántalmazták.

A HRW augusztus végén - amikor a lázadók elfoglalták Tripolit - olyan dokumentumok birtokába jutott, amelyek többek között az amerikai és a brit kormány, valamint a líbiai titkosszolgálat szoros együttműködését igazolták.