Szilárda
0 °C
6 °C

Dél-Korea mégsem ad segélyt Északnak

2011.10.04. 12:45

A dél-koreai vezetés úgy döntött keddi bejelentése szerint, hogy nem küldi el Északnak azt a segélyszállítmányt, amelyet az idei nyári áradások áldozatainak ajánlott fel, mert a két ország nem tudott megegyezni a szállítmány tartalmában.

Az árvíz több tucatnyi ember halálát okozta, s több ezren váltak földönfutóvá. Szöul augusztusban felajánlott Phenjannak egy több mint hárommillió euró értékű segélyszállítmányt takarókból, gyógyszerből, félkész tésztaételből és bébiételből. Phenjan viszont rizst és építőanyagot - ezen belül cementet - kért, amit Szöul visszautasított, mert attól tartott, hogy abból csak a hadsereg fog részesülni.

A két ország újraegyesítésének ügyeivel foglalkozó dél-koreai minisztérium szóvivője közölte, hogy az elutasítás után nem kaptak viszontválaszt Phenjantól, emiatt letettek a szállításról. A nézeteltérés hátterében valószínűleg a két ország között régóta fennálló feszült és gyanakvó viszony áll.

Észak-Koreában krónikus élelmiszerhiány van. Az ENSZ becslése szerint az ország 22 millió lakosából hatmillió szorul élelemsegélyre, s az öt éven aluli gyerekek egyharmada súlyosan alultáplált.