Valér
4 °C
8 °C

Gyógyszertárba kerülhet a marihuána Csehországban

2011.10.06. 12:10
A tervek szerint a marihuána eltűnik a tiltott anyagok listájáról Csehországban, miközben a páciensek orvosi javaslatra, vényre kaphatnák meg a gyógyszertárakban. A szabályozást jelenleg pontosítják a szakértők, egyelőre nem tudni, hogy állami ellenőrzés mellett termesztik, vagy külföldről importálják majd.

A cseh egészségügyi minisztérium az év végéig módosítaná a tudatmódosító anyagokra vonatkozó törvényt, az indiai kendert a kábítószerek közül az ellenőrzött gyógyszerek csoportjába sorolná át, mivel hasznos lehet a szklerózis és a Parkinson-kór kezelésében, de segít a pikkelysömörtől szenvedő betegeknek is.

Orvosok és az érintett tisztviselők jelenleg is azon dolgoznak, hogy a hazai termesztés, vagy a külföldi forrásból beszerzett kender lenne-e a gazdaságosabb.

„Én az importot támogatnám, például Hollandiából, hisz ha most nekiállnánk kidolgozni a hazai termesztési rendszert, az legalább két évig tartana. Addig a betegeknek nélkülözni kéne a gyógyhatású növényt” – mondta Martin Beneš, az Állami Gyógyszerellenőrző Intézet vezetője az iDNES.cz-nek.

Külföldi tapasztalatok alapján háromféle modellt tartanak elképzelhetőnek. Az első szerint államilag történne a termesztés, a második állami ellenőrzés mellett magánkézbe adná, míg a harmadik az említett import.

Vendula Běláčková, a Károly Egyetem addiktológiai szakértője elmondta, hogy öt gramm hollandiai marihuána hozzávetőleg 41 euróba, vagyis nagyjából 12 ezer forintba kerülne hivatalosan. „Érdemes megvizsgálni, hogy ennél olcsóbban tudnánk-e előállítani Csehországban.”