Valér
2 °C
8 °C

Előre hozott választás lesz Szlovákiában

2011.10.12. 17:29
Megegyezett Robert Fico a koalíció maradék három pártjával, hogy együtt megszavazzák az eurómentéshez kellő nemzetközi egyezményt, és márciusban előre hozott választást tartanak.

Szlovákiában négy parlamenti párt megegyezett, hogy március 10-én előre hozott választást tartanak. Az alkuból kimaradtak a miniszterelnököt kedden megbuktató liberálisok, és a Jan Slota -féle nemzeti radikálisok. A döntéshez azonban elegen vannak.

Az alkuban így részt vett a koalíció maradék három pártja, a két szlovák kereszténydemokrata párt (SDKÚ és KDH) és a magyar Híd, illetve az ellenzék részéről a szlovák parlament legnagyobb frakcióját adó Robert Fico vezette Smer.

A négy párt megállapodása szerint márciusig kisebbségi kormány vezeti Szlovákiát. Az SaS minisztereit menesztik, a másik három eddigi kormánypárt adja majd az összes minisztert.

A Smer képviselőinek segítségével még a héten megszavazza a szlovák parlament az ország hozzájárulását az EFSF nevű európai pénzügyi intézmény jogkörének kiterjesztésére. Iveta Radicova miniszterelnök kedden azért bukott meg, mert az erről szóló törvényt az akkor még kormánypárti SaS nem volt hajlandó megszavazni.Erre a miniszterelnök a döntést összekapcsolta egy bizalmatlansági indítvánnyal, és vesztett.

Az EFSF jogkörének kiterjesztéséről még júliusban állapodtak meg az eurót használó államok vezetői, Szlovákián kívül a másik 16 ország már ratifikálta a szerződést.

Szlovákiában tavaly nyáron tartottak választásokat, amely után négypárti jobbközép koalíció alakult. Akkor így sikerült leváltani a Robert Fico vezette baloldali kormánykoalíciót, amelynek tagja volt Vladimir Meciar egykori miniszterelnök pártja és a magyarellenességéről ismert Jan Slota pártja is.

15%

Edith Eva Eger A döntés

3999 Ft
3400 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft