Valér
2 °C
8 °C

Meghalt Kadhafi

2011.10.20. 12:29 Módosítva: 2011-10-21 01:56:26
Szülővárosában, Szirtben fogták el Moammer Kadhafit, aki az Átmeneti Nemzeti Tanács szerint belehalt az elfogás során szerzett sérülésekbe. Több szemtanú azt állítja, hogy Kadhafi egy gödörből került elő, mások szerint egy betoncsőben bujkált. Szaif al-Iszlám, Kadhafi másodszülött fia állítólag teherautó-konvojjal menekült Szirtből, de bekerítették, és összecsaptak embereivel.

A líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) bejelentette, hogy szülővárosánál, Szirtnél elfogták Moammer Kadhafit, aki belehalt az elfogásakor szerzett sérüléseibe. "Régóta vártunk erre a pillanatra. Moammer Kadhafit megölték" - idézte Mahmúd Dzsibril líbiai miniszterelnököt az AP. A Bengáziban sajtótájékoztatót tartó Abdul Hafiz Ghoga, az ÁNT alelnöke azt mondta, hogy órákon belül hivatalosan is bejelentik Líbia felszabadítását.

Az al-Dzsazíra bemutatott egy olyan fotót és videót is, amelyen a halott Kadhafi látható.

Mobiltelefonnal készült felvételek szerint elfogásakor Kadhafi még életben volt, mondta Alan Fisher, az al-Dzsazíra egyik tudósítója. Kadhafi állítólag elsősegélyellátást kapott, de nagyon súlyos sérülései voltak. Egyes források szerint a diktátor a lábain sérült meg, mások azt állítják, hogy hasba lőtték. Kadhafi testét biztonsági intézkedésekre hivatkozva meg nem nevezett helyre szállították, de a BBC szerint Miszrátában van.

Betoncsőben bujkálhatott

Az AFP helyszíni tudósítójának többen egy betoncsövet mutattak Szirtnél, Kadhafi állítólag ott rejtőzött. Korábban egy szemtanú a BBC-nek azt mondta, Kadhafi egy gödörben rejtőzött, és amikor megtalálták, azt kiabálta, ne lőjenek. A BBC szerint az új líbiai vezetés katonái a vállukra emelték a Kadhafit megtaláló húszéves fiút, aki egy aranyozott pisztolyt is mutatott, amely szerinte a bukott diktátoré volt.

Az új líbiai vezetés fegyveresei csütörtök délelőtt morzsolták fel Szirt, Kadhafi szülővárosának utolsó állásait, ahol még maradtak hozzá hű erők, jelentette be egy katonai parancsnok. Dzsibril miniszterelnök pedig arról beszélt, hogy meg nem erősített információk szerint Szaif al-Iszlám, Kadhafi másodszülött fia egy teherautókonvojjal menekült Szirt közeléből. Egyes források szerint Szaifot és embereit bekerítették, és összecsaptak velük. Az ÁNT más vezetői korábban úgy vélték, hogy a dél-líbiai sivatagban bujkálhat.

A Libya TV szerint Kadhafi egyik fiát, Mutasszimot, és Abdullah al-Szenusszi volt kémfőnököt is elfogták, és mentővel Miszrátába szállították. A Reuters az ÁNT egyik parancsnokára hivatkozva azt írja, hogy Mutasszim is belehalt sérüléseibe, amelyeket Kadhafi elfogásakor szerzett. Az ÁNT egy másik parancsnoka azt is bejelentette, hogy Músza Ibrahimot, Kadhafi kormányának volt szóvivőjét elfogták Szirt közelében.

Dzsibril miniszterelnök újból felszólította Algériát, hogy adja át az Átmeneti Nemzeti Tanácsnak Kadhafi családtagjait, akik a szomszédos országba menekültek. Kadhafi felesége, Szafia, és három gyermeke, Ajsa, Mohamed és Hannibál is Algériába menekült még augusztus végén.

Az új líbiai vezetés erői hetekkel ezelőtt kezdték meg Szirt, Kadhafi utolsó erősségének ostromát, és a város egyre nagyobb részét tartották irányításuk alatt. Az AP hírügynökség szerint a városért vívott csata végül nagyjából másfél óra alatt dőlt el csütörtökön.

A háború alatt Bengázi volt a felkelők fővárosa, csütörtökön több ezren vonultak utcára Kadhafi halálhírére, de Tripoliban is ünneplés kezdődött. Szirtben kitűzték az új líbiai zászlót.

A külföldi vezetők közül David Cameron brit miniszterelnök reagált elsőként Kadhafi halálhírére. Szerinte a líbiai népnek most lehetősége van egy erős, demokratikus jövő építésére. Mindenkit arra kért, hogy emlékezzenek Kadhafi áldozataira, köztük a Lockerbie-merényletben elhunytakra.

Negyvenkét év után bukott meg

Kadhafi 42 év után bukott meg a hatalomból, amikor idén augusztusban fél éve tartó polgárháború után elfoglalták a fővárost, Tripolit. Hollétéről azóta ellentmondásosak voltak az információk, de egyre több jel utalt arra, hogy Szirtben rejtőzik megmaradt támogatói között. Az Átmeneti Nemzeti Tanács erői ezért támadni kezdték a várost.

Kadhafi, és két fia ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság is körözést adott ki. Kadhafi ellen elfogatóparancsot adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) is. A vádak között szerepel az is, hogy tömeges nemi erőszakra adott parancsot annak érdekében, hogy megtörje a lázadók ellenállását.

Korábban több diktátornak sikerült akár évtizedekkel túlélnie bukását, ugyanakkor Nicolae Ceausescut napokon belül, Szaddám Huszeint pedig két évvel elfogása után kivégezték. Bővebben>>>

A háborúnak tényleg vége

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök csütörtökön azt mondta, hogy a líbiai háborúnak vége. Mások szerint a háborút már augusztusban, Tripoli elestekor megnyerték, de a NATO gépei folytatták az utolsó Kadhafi-erősségek ellen küzdő ÁNT támogatáását. A bombázók még csütörtök reggel is légicsapást hajtottak végre Szirt közelében több katonai jármű ellen, amelyek civileket veszélyeztettek volna.

Februárban már nyilvánvalóvá vált, hogy Kadhafi kegyetlenül lép fel az ellene tüntetőkkel szemben. Végül március 17-én fogadta el az ENSZ BT azt a határozatot, ami alapján megkezdődhetett a beavatkozás. A határozatból nem derült ki pontosan, hogy az ENSZ tagállamai mire is kaptak felhatalmazást: egyrészt létrehoztak Líbia felett egy repüléstilalmi zónát, másrészt pedig lehetőséget kaptak a beavatkozni kívánó országok, hogy minden lehetséges eszközzel védjék meg a civil lakosságot az erőszaktól.

Kezdetben a legtöbb légicsapást az amerikaiak vezették, de az USA védelmi minisztere kezdettől azt mondta, hogy fokozatosan háttérbe akarnak húzódni. Az irányítást március végén a NATO vette át, de ezt komoly viták előzték meg.

Az első időszakban jórészt csak a líbiai légvédelmet lőtték a nyugatiak. Kadhafi erői azonban közben szárazföldi offenzívát indítottak több ellenzéki város ellen is. Közülük a legfontosabbat, Bengazit a NATO felmentette, a szárazföldi csapatok bombázásával. A légicsapásokkal megtámogatott felkelők fokozatosan előrenyomultak, miközben a bombázások felőrölték Kadhafi erőit.

A háború öt hónapja alatt sikerült olyan állapotba hozni a felkelőket, és olyan szinten bombázni a kormányerőket, hogy lassan ki lehetett kényszeríteni a győzelmet. A katonai elemzőket meglepte, hogy Tripolit végül a nyugat-líbiai felkelők folgalták el, és nem a sokkal régebb óta támogatott, és jóval nagyobbnak hitt, Bengaziban felállított sereg. Utóbbi a kezdeti nagy várakozásokkal szemben nem sokra jutott ebben a háborúban.