Valér
2 °C
8 °C

Radičova nem indul az előrehozott választásokon

2011.10.25. 13:00
Iveta Radičova miniszterelnök és a kormánykoalíciós Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) alelnöke kedden hivatalosan bejelentette, hogy nem indul a márciusi előre hozott parlamenti választáson.

A népszerű szlovák politikus döntését előbb pártja vezetésével közölte, majd sajtóértekezleten jelentette be. Úgy döntöttem, hogy a jövő évi előre hozott parlamenti választáson nem indulok – mondta újságíróknak pozsonyi sajtóértekezletén a politikus.

Radičova a tavalyi parlamenti választáson az SDKU listavezetője volt, miután Mikulas Dzurinda pártelnök a párt múltbeli finanszírozásának tisztázatlanságai miatt nem jelöltette magát a parlamentbe.

A kormányfő közölte, hogy az SDKU kongresszusáig megtartja a párt alelnöki tisztségét. A pártkongresszust legkésőbb hat hónappal a választás után kell megtartani.

Az SDKU belső szabályzata szerint amennyiben több jelölt van a listavezetői posztra, a pártban előzetes belső választást tartanak, s annak győztese lesz a listavezető. Ezt a belső választást 2010-ben Radičova nyerte. Amennyiben nincsenek jelöltek, a listavezetői poszt automatikusan a pártelnököt, ebben az esetben Mikulas Dzurindát illeti meg.

A pozsonyi sajtó arról cikkezik, hogy Radičova nem vonul ki a nagypolitikából, s indulni kíván a következő államfőválasztáson. Szlovákiában a köztársasági elnököt közvetlenül a lakosság választja meg. Radičova 2009-ben, amikor Ivan Gašparovič jelenlegi államfővel vívott küzdelemben maradt alul, majdnem egymillió szavazatot szerzett.

Radičova hosszabb ideje az egyetlen szlovák politikus, akinek népszerűsége megközelíti Robert Fico volt miniszterelnök, az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) elnökének népszerűségét. Fico népszerűsége 40, Radičováé 30 százalék körül mozog.

Más sajtóhírek szerint Radičova saját politikai párt létrehozását is mérlegeli. Általános a vélemény, hogyha Radičova elhagyná az SDKU-t a párt elveszítené szavazói bázisának egy részét.

Az egyéves négypárti szlovák nagykoalíciót végét egyébként a görögöknek nyújtandó EU-s mentőcsomag kérdése buktatta meg. Hét milliárd eurót kellett volna befizetniük a kasszába, ami a SaS (Szabadság és Szolidaritás) pártjánál kiverte a biztosítékot. Bár tény, hogy a koalíció bukdácsolt a négy párt – két kereszténydemokrata, egy liberális és a Híd – nehézkes együttműködése miatt.