Máté, Mirella
5 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Letette az esküt az új olasz kormány

2011.11.16. 18:02
Késő délután letette esküjét a kivétel nélkül szakértőkből álló, Mario Monti vezette új olasz kormány, melyben a kormányfő megtartotta magának a pénzügyeket felügyelő gazdasági miniszteri tárcát is.

A kormány tagjai – kettő kivételével – a Quirinale-palotában Giorgio Napolitano köztársasági elnök előtt esküdtek fel az alkotmányra, és arra, hogy az ország törvényeinek a betartásával szolgálják Olaszországot.

A két hiányzó miniszter közül a külügyi tárca irányításával megbízott Giulio Terzi di Sant'Agata nem érkezett haza időben Washingtonból, ahol eddig Olaszország nagykövete volt. A védelmi minisztérium vezetésével megbízott Giampaolo Di Paola pedig egy NATO-misszió keretében Afganisztánban tartózkodik.

Politikusok nélkül könnyebb

Korábban Mario Monti úgy kommentálta kormánya névsorát, hogy "politikusok nélkül könnyebb lesz a munkánk." A kormányfő azonban ennél is jelentősebbnek nevezte a gazdaságfejlesztési és az infrastrukturális, valamint közlekedési tárca csúcsminisztériumban való egyesítését Corrado Passera, az Intesa Sanpaolo bankcsoport távozó vezetőjének irányításával.

2011-11-16T164909Z 2005296908 GM1E7BH02FM01 RTRMADP 3 ITALY
Fotó: Remo Casilli

Az új kormányt tizenkét miniszter és öt tárca nélküli miniszter alkotja. Az igazságügyi, belügyi és munkaügyi tárca élére nő került. Az új olasz kormány kivétel nélkül eddig pártpolitikai szerepet sohasem vállalt szakértőből áll, többségük közgazdász és jogász.

A belügyminiszter Anna Maria Cancellieri prefektus, az igazságügyi miniszter Paola Severino jogászprofesszor, Francesco Profumo oktatási miniszter pedig eddig az olasz nemzeti kutatóintézet elnöke volt. A nemzetközi kooperációért felelős tárca nélküli miniszter Andrea Riccardi történész, a Szent Egyed közösség elnöke lett.

A programról még nem volt szó

A mandátuma időtartamára vonatkozó kérdésre Monti azt válaszolta, hogy kormánya tartósságát "cselekvési képessége és a lakosság meggyőzése" határozza meg. Hozzátette, hogy kormánya "futótempóban" kíván dolgozni. Monti nem válaszolt a vagyonadó bevezetésére vonatkozó kérdésre, hangsúlyozva, hogy a kormány programját csütörtökön a szenátusban, pénteken a képviselőházban mutatja be.

Politikai elemzők "a legrosszabb kezdetnek" nevezték a csupa szakértőből álló miniszteri csapatot, mely így gyenge lesz a parlamenttel szemben.

Az olaszok fele bízik Montiban, de 93 százalék úgy gondolja, a közgazdász vezette kormány jelentős áldozathozatalra kényszeríti majd őket.

A legnagyobb ellenzéki erő, a Demokrata Párt (PD) megelégedéssel fogadta a miniszteri listát. Roberto Calderoli, az ellenzékbe vonuló Északi Liga politikusa kijelentette, a rossz kezdetnek csak még rosszabb folytatása lehet.

Mario Monti kijelölt olasz kormányfő miután hivatalosan is elfogadta a miniszterelnöki megbízatást Giorgio Napolitano köztársasági elnöktől
Mario Monti kijelölt olasz kormányfő miután hivatalosan is elfogadta a miniszterelnöki megbízatást Giorgio Napolitano köztársasági elnöktől

Az olasz sajtó szerint a szombat este lemondott Berlusconi már a múlt: a volt kormányfő palotája elől eltűntek a tiltakozók, az éltetők és a kamerák is. Az újságok Monti elegáns öltözködését, diplomatikus, visszafogott stílusát, finom humorát dicsérték. Nevéből anagramma is született Mario Monti–Rimontiamo (újraindulunk) szójátékkal. Egyébként Monti is Milan-szurkoló – ez az egyetlen közös vonás az új és a távozó miniszterelnök, Berlusconi között, jegyezték meg a lapok.