Elnapolták Mubarak perét

2011.12.28. 15:46
Három hónap szünet után szerdán újból megjelent a kairói bíróság előtt Hoszni Mubarak februárban megbuktatott egyiptomi elnök, akinek a tárgyalását néhány óra után ismét elnapolták.

A 83 éves exelnök, akit betegágyon toltak be a terembe, hétfőn jelenik meg újra a bírák előtt. Mubaraknak és fiainak, Alaának, valamint Gamalnak korrupció, illetve több száz tüntető meggyilkolása miatt kell felelniük.

Egyiptom egykori vezetőjét helikopterrel szállították vissza a katonai kórházba, ahol augusztus óta őrizetben van. Mubarak a hatalomból történt távozása óta szívbetegséggel küszködik, de a törvényszéki orvosok tárgyalóképesnek találták.

A tárgyalásokat az elnöklő bíró elleni elfogultsági indítvány miatt jegelték. Ahmed Rifaattal szemben azt kifogásolták, hogy korábban az elnöki hivatalnak dolgozott. A beadványt végül december elején elutasították.
Megfigyelők szerint a Mubarak bukása óta kormányzó katonai tanács vonakodik elítélni az egykori "bajtársat". Az exelnök a légierő tisztje volt, míg a tanácsot vezető Mohammed Husszein Tantávi a védelmi miniszter tisztségét töltötte be Mubarak hivatali ideje alatt.

A per helyszínét 5 ezer rendőr és katona biztosította. A korábbi tárgyalások napján mindig történtek incidensek az egykori elnök hívei és ellenzői között, és szerdán is felsorakozott egymással szemben a két tábor.