Tizenkétezren haltak meg a mexikói drogharcokban

2012.01.02. 23:42
Több mint 12 ezer ember vesztette életét tavaly Mexikóban a szervezett bűnözéssel összefüggő erőszakos cselekményekben.

A Reforma című újság beszámolója szerint a bűnbandák egymás közötti leszámolásában, valamint a rendfenntartó erők és a bűnözők összecsapásaiban összesen 12.359 ember halt meg. Ez azt jelenti, hogy több mint 50 ezerre emelkedett az áldozatok száma azóta, hogy a 2006-ban hivatalba lépett Felipe Calderón elnök kíméletlen küzdelmet hirdetett és indított a drogkartellek ellen. A Milenio című újság 12.284, a La Jornada című napilap pedig 11.890 halottról írt.

A Zéta drogkartell által lemészárolt 72 bevándorló holtteste 2010 augusztusában San Fernando egyik elhagyott raktárépületében. Egy ecuadori túlélő szerint az elrabolt csoportot azért ölték halomra mert nem akartak a kartellnek dolgozni
A Zéta drogkartell által lemészárolt 72 bevándorló holtteste 2010 augusztusában San Fernando egyik elhagyott raktárépületében. Egy ecuadori túlélő szerint az elrabolt csoportot azért ölték halomra mert nem akartak a kartellnek dolgozni

Az igazságügyi minisztérium tájékoztatása szerint január első felében hozzák nyilvánosságra a kormány hivatalos adatait. Összehasonlítva azonban a napilapok adatait a kormány által a tavalyi év elején kiadott, a 2010-re vonatkozó statisztikával - eszerint 15.273 életet követelt az erőszak -, relatív csökkenésről lehet beszélni.

A Reforma emlékeztetett arra, hogy a területek felosztásáért vívott küzdelemben a bűnszövetkezetek rendkívül látványos jelleget adtak a kivégzéseknek, feltételezett riválisaik holttesteit a nagy városok emblematikus helyein tették ki közszemlére. Például szeptemberben egyszerre 35 holttestet helyeztek el a délkelet-mexikói Veracruz közelében fekvő Boca del Rio város turisztikai központjában. November 23-án 16 elszenesedett tetemre bukkantak Sinaola állam székhelyén, Culiacán városban, egy nappal később pedig 26 holttestet találtak a második legnagyobb mexikói városban, Guadalajarában.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport