Az elmúlt két hét leghevesebb támadását indította a szíriai hadsereg pénteken a közép-szíriai Homsz városánál a felkelők egyik központja ellen, közölte egy ellenzéki fegyveres. Hádi Abdalláh, a szíriai felkelők általános bizottságának tagja szerint percenként négy rakéta csapódik be a területen. Hihetetlen mértékű a támadás, mondta. A hadsereg négy városnegyedet vett ostrom alá különböző hevességgel. Harci és felderítő repülőgépek is részt vettek műveletben, tette hozzá Hádi Abdalláh.
A nyilatkozó szerint emberek ezrei vannak elvágva Homszban a külvilágtól, ami háborús bűntett. Az elszigeteltség olyan erős, hogy egyes negyedekről semmit nem lehet tudni. A felkelők az internetre feltettek egy videofelvételt, amelyen lakóépületeket lövő harckocsi látható, illetve heves ágyúzás döreje hallatszik.
Bassár el-Aszad szíriai elnök erői február negyedike óta ostromolják a szíriai felkelés központjának tekintett települést. Több negyedben nincs élelem, nem lehet kapcsolatba lépni a külvilággal, mert a hatóságok elvágták a távközlési vonalakat, felszámolták az internetkapcsolatot.
Szakértők szerint a nagy katonai erők bevetésével Damaszkusznak az a szándéka, hogy a kapkodva kiírt népszavazás idejére, február 26-ra felszámolja az elégedetlenség fészkeit az országban.