A szíriai magyarok kitartanak
A Külügyminisztérium többször felszólította a Szíriában élő magyar állampolgárokat, hogy fontolják meg az ország mielőbbi elhagyását, többségük azonban a maradás mellett döntött – közölte a tárca hétfőn.
Múlt héten hat román nőt telepítettek haza saját kérésükre Szíriából, ahol harcok dúlnak a Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjét támogató erők és a felkelők között. Mind a hat nőnek szíriai a férje, családot is ott alapítottak. Egyesek gyerekeikkel érkeztek csütörtökön Bukarestbe, és elmondták, hogy Homsz városában éltek, amely teljes mértékben elszigetelődött a harcok következtében.
A kérés ellenére is maradnak
A tárca tájékoztatása szerint a damaszkuszi magyar nagykövetség a szíriai válság kirobbanása óta folyamatosan kapcsolatban áll az ott élő honfitársainkkal. A tárca többször, legutóbb 2011. december 17-én szólította fel a Szíriában élő magyar állampolgárokat, hogy fontolják meg az ország mielőbbi elhagyását, amíg ez a még igénybe vehető közlekedési eszközökkel, kereskedelmi járatokkal lehetséges – fogalmaztak, hozzátéve: ez a felszólítás továbbra is érvényben van.
Kiemelték: a damaszkuszi nagykövetség erről a figyelmeztetésről közvetlenül is tájékoztatta az országban élő magyarokat, akiknek jelentős többsége azonban a maradás mellett döntött. Néhányan ugyan fontolóra vették az ország elhagyását, de az általános érdeklődésen túl konkrét intézkedést igénylő megkereséssel eddig még nem fordultak a nagykövetséghez – mutattak rá.
A tárca hangsúlyozta: a magyar nagykövetség továbbra is működik Damaszkuszban, és kész tanácsot adni, a konzuli védelem keretében segítséget nyújtani a hozzá forduló magyaroknak.
Pénteken – emberjogi szervezetek tájékoztatása szerint – az elmúlt két hét leghevesebb támadását indította a szíriai hadsereg Homsznál a felkelők egyik központja ellen. Bassár al-Aszad elnök rezsimjének ellenfelei közölték, hogy a kormányerők országszerte 68 embert öltek meg, közülük 16-an Homszban estek áldozatául az erőszaknak. A fővárosban, Damaszkuszban és Aleppóban is vannak halottai az összecsapásoknak.