Costa Concordia: megszólal a kapitánnyal hírbe hozott tolmácsnő

2012.02.26. 15:02
Domnica Cemortan elismerte a Costa Concordia kapitányával kibontakozó intim kapcsolatát. A fiatal moldovai tolmácsnő szerepét a több tucatnyi halálos áldozattal járó szerencsétlenség óta boncolgatja a világsajtó. Cemortan a Mail on Sundaynek adott interjúban tagadta, hogy az általa kölcsönösnek mondott vonzalomnak köze lett volna a hajótöréshez.

Dominca Cemortan a baleset előtt három hétig orosz utasok segítőjeként és tolmácsaként dolgozott a január 13-án zátonyra futott Costa Concordián, de az óceánjáró elsüllyedésekor az alkalmazottaknak járó, féláron megvett jeggyel, utasként tartózkodott a fedélzeten.

A Mail on Sunday riportere a moldovai főváros egyik szállodájában találkozott a 25 éves Cemortannal. A lány elmondta, hogy igazak azok a beszámolók, amelyek szerint csomagját és más személyes tárgyait a hajótörés után a kapitány szobájában találták meg, ennek azonban az volt az oka, hogy a kedvezményes jegyár miatt nem kapott előre kijelölt kabint. Ezért beszállás után felhívta egykori közvetlen főnökét, a hajó szórakoztató műsoraiért felelős igazgatót, aki éppen a kapitány irodájában tartózkodott. A kapitány, Francesco Schettino felajánlotta neki, hogy csomagjait hagyja az ő szálláshelyén, amíg meg nem kapja a saját kabinját.

Cemortan arról is beszámolt, hogy este a kapitány szobájában öltözött át a vacsorához, és noha Schettino az átöltözés idejére udvariasan elhagyta a kapitányi lakosztályt, amikor visszatért, átölelte és megcsókolta őt. Cemortan szerint azonban az intimitás itt véget is ért. Hozzátette, hogy a kapitány vacsora után meghívta őt a parancsnoki hídra, hogy megcsodálhassa a sziget panorámáját. A sziget Giglio volt, amelynek közelében a hajó sziklának ütközött és léket kapott.

Bátran viselkedett a gyávasággal vádolt kapitány

A lány az interjúban határozottan tagadta, hogy a kapitány ítélőképességét befolyásolhatták az érzelmek. Elmondta, hogy az ütközés után Schettino ellenőrzése alatt tartotta a helyzetet, és személyesen koordinálta a hajó kiürítését. „Mindenki azt mondja róla, hogy gyáván viselkedett, és hogy nem tett semmit az emberek megmentéséért, de ez nem igaz. Ő kormányozta a hajót sekély vizekre, és ezzel megkönnyítette az utasok partra úszását vagy kimentésüket” – jegyezte meg Cemortan, aki szerint Schettino nagyon sok emberéletet megmentett azon az éjszakán, és nagyon bátran viselkedett.

Az 52 éves Schettinót jelenleg házi őrizet alatt tartják olaszországi otthonában; az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberöléssel, hajótörés előidézésével és a hajó elhagyásával gyanúsítja. A baleset utáni sajtóbeszámolók szerint a hajóról még több száz utas próbált menekülni, amikor Schettino már a parton volt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport