Konrád
5 °C
17 °C

Hodorkovszkij a börtönből üzent

2012.02.27. 13:40

A hétvégi orosz elnökválasztás kimenetele ugyan nem kétséges, a választás mégis esélyt nyújt Vlagyimir Putyin hatalmi monopóliumának megtörésére, írta a Guardian brit lapban megjelent levelében Mihail Hodorkovszkij.

A bebörtönzött egykori orosz iparmágnás Putyin régi ellenfele, aki a lap szerint észak-oroszországi börtöncellájából juttatta el hozzájuk levelét. Azt írta, hogy amikor Putyin legutóbb indult az elnöki tisztségért, már az első fordulóban átütő győzelmet aratott. Ha azonban most második választási fordulóra kényszerülne, már az is teljesen más helyzetet jelentene.

Hodorkovszkij szerint az arab tavasz megmutatta, hogy senki nem tudja visszaszorítani a modern technológia erejét, a technológia hatalommal ruházta fel az embereket. Oroszországban alig tíz éven belül többségben lesz a tanult középosztály, amelynek tagjai helyet követelnek maguknak az asztalnál, mégpedig egy demokratikus, plurális rendszerben, és „nemleges választ nem fognak elfogadni".

Senki nem számol azzal, hogy ez egyik napról a másikra bekövetkezik, de a jövő vasárnapi elnökválasztás megadja az esélyt a leendő államfő – vagyis Vlagyimir Putyin jelenlegi miniszterelnök – hatalmi monopóliumának megtörésére, vélte. Szerinte a második forduló kikényszerítése elindíthatja az országot a kedvező változás felé.

A Jukosz olajvállalat volt főrészvényese szerint az elnöki hatalomnak, amely korábban senkinek nem tartozott beszámolással, ebben az esetben már oda kellene figyelnie arra a népre, amelyet szolgál, és az állam egészének is, amely eddig magától értetődőnek tartotta a monopolisztikus elnöki hatalmat, ezután mértéktartóbb magatartást kellene tanúsítania.

Hodorkovszkij felszólította a nyugati államokat is arra, hogy ne csak a gázszállításokra legyenek tekintettel. Szerinte egyre több olyan ellenzéki személyiség lesz, akik képesek kihívást intézni a jelenlegi hatalmi struktúrával szemben, de az ellenzéknek konszolidálódnia kell két-három pártban, elkerülendő, hogy a Kreml az oszd meg és uralkodj elvét alkalmazhassa.