Szó szerinti kabátlopási ügy Bukarestben

2012.03.04. 20:14
Kétszer is ellopták Marvan Sarbel libanoni belügyminiszter kabátját Bukarestben, aki a hét elején Michel Szulejmán államfő kíséretében töltött több napot a román fővárosban - közölték vasárnap a romániai hírportálok a libanoni Naharnet.com honlapot idézve.

A libanoni portál szerint a szokatlan esetről eredetileg az Addijar című arab nyelvű újság számolt be a romániai hivatalos látogatásról hazatért küldöttségtől szerzett értesüléseire hivatkozva.

Ezek szerint a libanoni belügyminiszternek először akkor tűnt el a kabátja, amikor részt vett a román államfő által Michel Szulejmán elnök tiszteletére adott díszvacsorán. Marvan Sarbel távozáskor már nem találta meg a ruhatárban felöltőjét. Az incidensről Basescu elnököt is értesítették, aki állítólag egy új kabáttal ajándékozta meg a libanoni minisztert.

A libanoni lap szerint azonban az ajándék kabátot is ellopták egy másik vacsorán, és a libanoni belügyminiszter másnap felöltő nélkül fagyoskodott az ismeretlen katona emlékművénél rendezett koszorúzáson. Ekkor már Michel Szulejmán elnök kért újabb, immár harmadik kabátot a libanoni belügyminiszternek.